Ugrás a tartalomra

Építészeti védelem alatt álló épületek állagmegóvását, felújítását támogatja idén is a Főváros

2017. július 25. kedd
Budafok-Tétényi fővárosi helyi védelem alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói is pályázhatnak.
Építészeti védelem alatt álló épületek állagmegóvását, felújítását támogatja idén is a Főváros

Budapest Főváros Önkormányzata – a Fővárosi Közgyűlés 2017. június 21-i döntésének megfelelően – ebben az évben is támogatni kívánja a főváros városképét, meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását. Ennek érdekében „Építészeti Örökségvédelmi Támogatás 2017” pályázatot hirdetett.

 

Az idei pályázatban a korábbi évek pályázatait („Építészeti Értékvédelmi Támogatás”, „Műemléki Keret”, „Építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatása”) egyablakos formában, összevontan írta ki a fővárosi önkormányzat.

 

Erre a célra 500 millió forintot különítettek el. A pályázatra a kerület lakossága részéről az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak mint építtetők.

 

A pályázati kiírás megjelent a Budapest Portálon (www.budapest.hu), onnan (illetve innen is) letölthető.