Ugrás a tartalomra

Lakossági fórum a kerület településképi arculattervéről - Videóval frissítve!

2017. május 30. kedd
A május 5-én a Klauzál Házban tartott fórumon a kerület főépítésze, Kamarás Dorottya ismertette a projektet, melyhez emailben is várják a javaslatokat.
Lakossági fórum a kerület településképi arculattervéről - Videóval frissítve!

A településképi arculat kézikönyvének megalkotását egy tavaly elfogadott törvény írja elő a városkép védelme érdekében. Célja, hogy ezzel segítsék a települések arculatának alakítását. Budapesten egyelőre egyik kerület sem rendelkezik ilyen dokumentummal, de ahogy Budafok-Tétény főépítésze elmondta, a kézikönyv elkészítéséhez mintául szolgálhat a 2014-ben megalkotott Balaton-felvidéki építészeti útmutató. Ez ugyanis felhívja a figyelmet a helyi sajátosságokra és ennek megfelelően határozza meg a jónak tartott építészi irányokat, követendő példákat. 

A dokumentum nem csak az épületekre, építészeti elemekre, hanem például a reklámfelületek, zöldterületek követendő példáira is kitér. A kézikönyv-tervezet bemutatja az épített örökségünket, a régi utcákat, kastélyépületeket, pincéket is, amelyekben szerencsére bővelkedik kerületünk.

Budafok-Tétényben sok eltérő karakterű terület található: üdülőövezeti, kertvárosi, városközponti, lakótelepi és történeti. Szerencsére összefüggő zöld területekben is gazdag a kerület. Az arculati kézikönyv fontos feladata ezeknek a karaktereknek a megkülönböztetése. A kézikönyv készítői nem csak szakemberek véleményét várják, a lakosság ötleteire, javaslataira is kíváncsiak.

Az este végén a fórumon résztvevők feltehették kérdéseiket, melyekre Kamarás Dorottya főépítész és Zugmann Péter alpolgármester válaszolt. 

Az arculati kézikönyvvel kapcsolatos javaslataikat május 15-ig várják telepuleskep@bp22.hu címre, vagy postai úton a Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatal, Főépítészi és Városrendezési Iroda, 1221 Budapest, Városház tér 11. címre. A projekt előrehaladtával még egy lakossági fórumra is sor kerül, melyről honlapunkon is beszámolunk. 

A Promontor TV interjúja: