Ugrás a tartalomra

Köszöntötték a pedagógusokat

2018. június 12. kedd
Köszönet, jutalom és illetménykiegészítés a tanároknak és az óvodapedagógusoknak
Köszöntötték a pedagógusokat

Köszöntötték a pedagógusokat

Idén is köszöntötték Budafok-Tétény elöljárói a kerületi pedagógusokat a Klauzál Házban Pedagógusnap alkalmából. Az eseményen Németh Zoltán alpolgármester mondott beszédet. Ludwig van Beethovent idézve arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy „az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót és cselekedje a legjobbat”. A pedagógus hivatása pedig ezen túl az, hogy erre megtanítsa az utánuk következő nemzedékeket is. 

– Biztos vagyok benne, hogy önöknek az a legnagyobb elismerés, ha csillogó szemű, kedves, kíváncsi és érdeklődő gyermekek, diákok várják önöket az óvodában, iskolában, azonban engedjék meg, hogy az önkormányzat nevében magam is köszönetet mondjak az elvégzett munkáért – fejezte ki háláját az alpolgármester.

Emlékeztetett arra. hogy bár tavaly óta működtetőként az önkormányzat már nem vehet részt az iskolai élet szervezésében, szeretnék, ha mindenki érezné, megbecsülik a kerületi pedagógusok fáradhatatlan munkáját. Ennek szellemében az önkormányzat évente kétszer jutalmat, illetve ajándékot ad a pedagógusoknak és a munkájukat segítőknek. Az anyagi megbecsülésen túl ugyanakkor a folyamatos, a haladást, fejlődést szolgáló partneri kapcsolattal is igyekszik segíteni a kerületi oktatást, folyamatosan jobbá tenni annak körülményeit. 

Ezt követően Németh Zoltán a színpadra szólította azokat a pedagógusokat, akik kitüntetésben részesültek a kiváló munkájukért. Elsőként Brauner Gusztávnét, a XXII. kerületi egyesített óvoda általános intézményvezető-helyettesét, aki Karsay Ferenc polgármester felterjesztésére június 6-án Bárczy István-díjat vehet át Budapest főpolgármesterétől. 

Aztán gratulált Molnárné Kondrát Mariannak, a Baross Gábor Általános Iskola tanítónőjének, aki Karsay Ferenc polgármester felterjesztésére szintén ezt a díjat vehette át Tarlós Istvántól. 

Köszöntötte Nagy Zsoltot, a Budafok-tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola Népzenei Tanszakának brácsatanárát, aki tavaly augusztus 20. alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, melyet Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehetett át. Németh Tibort, a Gádor Általános Iskola angol szakos kutatótanárát, aki februárban Pedagógus Kutatói Pályadíjat kapott, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárától, dr. Török Ádámtól vehetett át.

(VH)