Ugrás a tartalomra

Köszöntötték a nyugdíjasokat

2018. január 04. csütörtök
Ajándékokkal, naptárakkal, terített asztallal, szeretetvendégséggel lepték meg az időseket
Köszöntötték a nyugdíjasokat

A kerület vezetői idén karácsony előtt is végigjárták a kerületi civil szervezeteket és idősklubokat, ahol ajándékkal, kerületi naptárakkal kedveskedtek a tagoknak, az időseknek. A Vasmacska terasz advent második vasárnapján a kerületi időseket szeretetvendégségre hívta meg. A Szociális Szolgálat segítségével érkező szépkorú vendégeket egy tál forró halászlével látták vendégül. Az eseményen részt vett és köszöntötte a vendégeket Szepesfalvy Anna alpolgármester is. 

Dr. Szántó János jegyző is köszöntötte a Városházán a nyugdíjba vonult egykori polgármesteri hivatali dolgozókat. Hangsúlyozta: a hivatal célja évről évre ezzel a kis családias rendezvénnyel az, hogy a szeretet ünnepe valóban áthassa a lelkünket ebben a körben is, hogy mindenki érezze, a kerületünk egyik jelmondata, a „Mindenki fontos” valóban igaz a hivatali dolgozóinkra is,  függetlenül attól, hogy még aktívak vagy már nyugállományúak. A polgármesteri és jegyzői köszöntők után a Nádasdy iskola 65 fős Szent István Gyermekkórusa adott nagy sikerű karácsonyi koncertet Winnington-Ingram Johanna karnagy vezényletével. (VH)