Ugrás a tartalomra

Könnyű Romhányi verseket tanulni

2016. március 02. szerda
A Nagytétényi Polgári Kör immár 12. alkalommal rendezte meg a Nagytétényben született Romhányi Józsefről elnevezett szavalóversenyét a Szelmann Házban. A rendezvényt mindig az író születésnapjához (március 8.) közel eső napon tartják.
Könnyű Romhányi verseket tanulni

Idén öt iskolából összesen 14 versenyző nevezett be a Romhányi versmondó versenyre. Minden diák nagy átéléssel és erős mimikai gesztusokkal adta elő a vicces írásokat. A zsűriben helyet foglalt Németh Zoltán alpolgármester (a zsűri elnöke), Sebes Gábor, az oktatási, kulturális és testvérvárosi bizottság elnöke, valamint Kludák Erzsébet, a Nagytétényi Helytörténeti Kör elnöke. A zsűri nagy figyelemmel hallgatta az előadásokat. Három kategóriában született első, második és harmadik helyezett.

 

A díjazottakat felkészítő tanárok Lászlóné Varga Évától egy helytörténeti könyvet vehettek át. A zsűri elnöke a következő szavakkal értékelte a versenyt: "úgy gondolom, hogy úgy sikerült átadnotok Romhányi József által megírt verseket, ahogy ő azt megálmodta".

 

Az idei Romhányi József szavalóverseny nyertesei:

 

3.-4. osztály: Nádudvari Máté - Baross Gábor Általános Iskola

5.-6. osztály: Szabó Borbála - Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

7.-8. osztály: Bódi Veronika - Hugonnai Vilma Általános Iskola

 

Minden díjazottnak és a felkészítő tanároknak ezúton is gratulálunk!

 

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2016/03/07/xii-romhanyi-jozsef-szavaloverseny-a-szelmann-hazban/