Ugrás a tartalomra

Költő érdemkereszttel

2019. május 27. hétfő
Zsirai László lett A hónap művésze májusban
Költő érdemkereszttel

Zsirai László író, költő, publicista, irodalmi szerkesztő. 1956-ban született Sopronban.  Érettségi után könyvesbolti eladóként dolgozott Győrött, ahol helyi újságok külső munkatársaként rendszeresen írt cikkeket. 1975 óta él Nagytétényben. 1976-1989 között különféle fővárosi hírlapok munkatársa. Újságíró diplomáját 1982-ben szerezte. Írásaiban gyakran szerepelnek XXII. kerületi témák. 1990-ben, az akkor induló LÉTkép szociálmagazin szerkesztőségvezetőjévé nevezték ki. 2010 óta a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége JEL című folyóiratának szépirodalmi rovatszerkesztője. A Magyar Írószövetség, a Fekete István Irodalmi Társaság, és a Magyar Művészeti Akadémia (nem akadémikus) köztestületi tagja.

Negyvenhat esztendeje publikál verseket és más írásokat hazai és külföldi magyar nyelvű lapokban, folyóiratokban, antológiákban, rádiókban, televíziókban, önálló könyvekben. Cikkeit és szépirodalmi műveit több országos pályázaton díjazták. A „Fehérvár! Téged köszöntsön énekem!” című verspályázaton elért eredményéért, a 2009. augusztus 14-i millenniumi közgyűlésen különdíjat vett át Spányi Antal püspök úrtól a székesfehérvári Megyeházán. A Kaszap István emlékének ajánlott, Hálatáblák sora című, díjnyertes versét Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző választotta ki. 2010 szeptemberében vette át Franco Cajani költő-művészettörténésztől a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermének színpadán gálaműsor keretében a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny elismerő oklevelét. Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter alkotói támogatásban részesítette 2011-ben. Az én kultúrházam esszépályázat különdíját a Csaba csapat című esszéjével nyerte el 2014-ben. Az „Itt alkotni, teremteni kell!” Széchenyi-pályázat irodalmi fődíját 2016-ban ítélték oda számára Nagycenken.

Az utóbbi három évtizedben közel 200 könyv kiadásában működött közre stílszerkesztőként.

Önálló művei között gyermekversek, tematikus válogatott versek, novellák, esszék, esszé-portrék, publicisztikák és interjúk egyaránt szerepelnek.

Művei: Karácsony Arácson (gyermekversek, 1991), Július fénycseppjeiben (versek, 1994; 2014), Lélekrajz (tematikus válogatott versek, 2007), Szavak ikebanái (versek, 2008; 2017), Egyetlen ima (novellák, versek, esszék, 2011), Hajnali rigófütty (publicisztikák, interjúk, 2013), A dekubitusz ügy (kisregény, 2014), „érezzék egy kézfogásról” (esszé-portrék, 2015), Jégeső Afrikában (novellák, 2016), Üzenet Szamáriából (versek, 2016), Erről-arról, innen-onnan (esszék, 2017)

A keresztény polgári értékrendet következetesen képviselő írásművészetét, a spirituális realizmus jegyében született műveit Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel Nemzeti Ünnepünk, 2018. március 15-e alkalmából ismerte el. Ugyanekkor vehette át Karsay Ferenc polgármestertől a Budafok-Tétényben végzett munkájáért kapott elismerő emlékérmet.