Ugrás a tartalomra

Kitüntetések sora Végvári Ágnesnek

2019. szeptember 30. hétfő
Gráf Antal-díjjal jutalmazták Végvári Ágnes egykori környezetvédelmi referenst
Kitüntetések sora Végvári Ágnesnek

Nem sok embernek adatik meg, hogy nyugdíjba vonulásakor többféle kitüntetésben is részesüljön, ahogy ez most az önkormányzat leköszönt környezetvédelmi referensével, Baloghné Végvári Ágnessel történt. A köztisztviselő márciusban a kerületért végzett munkája elismeréseként Közszolgálatáért 2019 aranymedált kapott, június elején, a Környezetvédelmi világnapon a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés elkötelezettjeként Nagy István agrárminisztertől Környezetünkért Emlékplakettet vehetett át, a Kerület napján pedig Gráf Antal-díjjal jutalmazták magas színvonalon végzett szakmai tevékenységét.

Kitüntetések sora Végvári Ágnesnek– „Több évtizedes, a környezeti nevelés, tudatformálás és az önkormányzat stratégiai környezetvédelmi tervezés innovatív kezelése területén végzett munkájáért” – hangzott el a Mezőgazdasági Múzeumban a környezetvédelmi díj átadásakor. Milyen gondolatok jártak a fejében a méltatáskor?

– Az önkormányzat környezetvédelmi referenseként öröm, ha az ember munkáját a civilek is elismerik. Erre a kitüntetésre a Nagytétényi Ember- és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület és a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület javasolt, és ezt köztisztviselőként megtiszteltetésnek tartom. Számomra ennek a díjnak ez a legnagyobb értéke.

– A Gráf Antal-díjra Zugmann Péter alpolgármester terjesztette fel, aki indoklásában az ön nevéhez köthető legfontosabb eredményeket, többek között a Metallochemia bezárását és kármentesítését, az M0-s autóút zajvédelmi intézkedéseit, a budafoki pincék ügyét, valamint a tavaly elkezdődött, újszerű szociális-környezetvédelmi projektet is kiemelte.

– Valóban ezek az – érintett lakossággal és szervezetekkel együttműködésben végzett –  ügyek voltak munkám meghatározó állomásai, bár az M0-s autóút zajvédelmi beruházása még nem fejeződött be. Fontosnak tartom, hogy a megkezdett szociális-környezetvédelmi munka nem állt le, mert a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központtal, a Nagytétényi Ember- és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesülettel és a Vízinnovációs Kft.-vel együttműködve kidolgozott program a fenntartható fejlődés és klímavédelem szempontjait szolgálva segít a rászoruló családoknak. Ennek folytatásához a díjjal járó pénzjutalommal is szeretnék hozzájárulni.

(Tamás Angéla)