Ugrás a tartalomra

Karsay Ferenc interjú a Klubrádióban a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóváltásáról és a tervezett budapesti olimpiáról

2015. július 04. szombat
Igazgatói pályázat - Az önkormányzatnak nincs sem pályázatkiírási, sem kinevezési jogköre, csupán egyik a jogszabály által megszabott számos véleményező testület közül
Karsay Ferenc interjú a Klubrádióban a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóváltásáról és a tervezett budapesti olimpiáról

Karsay Ferenc polgármester élő telefonos interjút adott Bolgár Györgynek a Klubrádió Beszéljük meg című műsora július 3-i adásában. Két témáról kérdezték: a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóváltása, illetve a tervezett budapesti olimpia körüli viták.

Karsay Ferenc polgármester az igazgatói kinevezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, a sajtóban megjelent hamis állításokkal és szándékosnak látszó félremagyarázásokkal szemben az önkormányzat nem döntéshozó szerv ebben az ügyben. Csupán véleményezési kötelezettségének tett eleget a benyújtott pályázatokkal kapcsolatban. Az önkormányzat teljes mértékben a Közalkalmazotti Tanács véleményével, állásfoglalásával azonosulva, egyhangúlag, mindkét igazgatójelöltet szakmailag alkalmasnak tartotta a Budai Nagy Antal Gimnázium vezetésére, pályázatukat egyformán támogatta. Az önkormányzat az intézményt, a mindenkori intézményvezetőt eddig is mindenben támogatta és ezután is ezt fogja tenni. A pályázatot nem az önkormányzat írta ki és a nyertes pályázatról, az új igazgató személyéről is a fenntartónak, azaz a minisztériumnak a hatásköre dönteni, ezzel a jogával élt is. Karsay Ferenc hangsúlyozta, az önkormányzat azt tekinti a legfontosabbnak, hogy a hangulatkeltés helyett mielőbb visszaálljon a békés légkör, mert alapvetően ez szolgálja az iskola érdekeit. A tervezett budapesti olimpiával kapcsolatos felemás MSZP-s hozzáállásról, a Fővárosi Közgyűlésben leadott igen szavazatok után a parlamentben való egyértelmű elutasítással kapcsolatban a polgármester úgy fogalmazott, mindez azt mutatja, hogy a szocialistáknak láthatóan fontosabbak a pártpolitikai szempontok, mint a nemzeti érdek.