Ugrás a tartalomra

Jégkorongosoktól tanulhatnak a kerületi ovisok

2018. január 23. kedd
A MAC Budapest hokisai ezen a télen is kerületünkben töltik a szombat reggeleket: az U16-os csapat több tagja vállalta, hogy jégkorcsolyázni tanítják a legkisebb budafok-tétényieket. Az oktatás ingyenes, a tanulni vágyó gyerekeknek csak a pályabelépőért kell fizetniük.
Jégkorongosoktól tanulhatnak a kerületi ovisok

Fiatal jégkorongosok idén is korioktatást tartanak Budafok belvárosában, a Szieszta Ponton levő ideiglenes jégpályán. Az oktatók között főleg a MAC Budapest U16-os csapatának játékosait találjuk, de többen más csapat játékosai, vagy egyszerűen csak a korcsolyázás szerelmesei. Legfőképpen ovisokat és kisiskolásokat várnak, hiszen szükség esetén őket tudják biztonsággal megtartani a kis oktatók.

Az órákra szombat reggelente, 8 és 9 órakor kerül sor, ahová bármilyen tudásszinttel jelentkezhetnek az óvodások, hiszen minden alkalom szintfelméréssel kezdődik, mely után több kis csoportban, a gyerekek tudásához, magabiztosságához igazodva találják ki az aznapi gyakorlatokat.

Az egyedülálló kezdeményezés a közösségi médiából indult — a kerületi szülők oktatót kerestek óvodás gyermekük mellé, aminek a híre eljutott a MAC Budapest kerületben élő játékosaihoz. Eleinte egy oktatóval kezdődött a tanítás, majd a nagy sikernek köszönhetően egyre többen jelentkeztek, mind oktatónak, mind pedig tanulónak.

S, hogy mi motiválja a jégkorongosokat? „Szeretjük a jeget, ha lehetne, napi 24 órát jégen töltenénk. Szeretnénk, ha minél több gyerek megtanulna korizni, mert ez egy nagyon jó sport.” – mondta Nádor Kristóf, a MAC Budapest U16-os csapatának játékosa. A fiatal oktató szerint jó látni a sok mosolygós arcot már kora reggel, az oktatáson mindenkivel megtalálják a hangot, a gyerekek figyelnek arra, amit az oktatók mondanak, ennek köszönhetően hihetetlen gyorsan fejlődnek. „Nagyon motiváló a sok kis csoki is, amit az edzések után szoktunk kapni a kis tanítványoktól. Amíg mi bent dolgozunk a picikkel, addig a palánkon kívül egy jó kis közösség formálódik a szülőkből is.”  - mondta Nádor Kristóf.

Tokaji Viktor, 222-szeres válogatott jégkorongozó, a MAC Budapest U16-os csapatának vezetőedzője is jónak tartja a kezdeményezést, mellyel nem csak a tanítványok fejlődnek, hanem maguk az oktatók is. „Hasznosnak tartom, hiszen ez a sportnak az a fajta népszerűsítése, ami a gyerekek között még inkább szorosabbá fűződik, ha korban és érdeklődési körben hasonló társakkal találkozik” – mondta Tokaji Viktor. Szerinte ma Magyarországon az Európai Unióhoz viszonyítva még mindig nagyon kevesen sportolnak rendszeresen, de valami megmozdult, és évről-évre növekszik az amatőr sportolók létszáma.  „Teljesen mindegy, hogy valaki mit és hogyan sportol, a lényeg a mozgáson van, hiszen ép testben ép lélek! Ezért is fontos, hogy erőt vegyünk magunkon, pláne mi felnőttek, és ne a kifogásokat keressük, hanem a megoldást és a lehetőséget. Hamarosan kezdődik a téli olimpia, és remek hír az is, hogy van kiknek szurkolnunk. Hajrá magyarok!” – mondta a budafokteteny.hu-nak Tokaji Viktor.

A kezdeményezésnek nagyon örülnek a kerületi szülők. „Ilyen lelkes, önzetlen és gyerekszerető fiatalokra lenne szükség, remélhetőleg felnőttként is ilyenek lesznek.” – nyilatkozta egyikük.

Aki kedvet kapott hozzá, még csatlakozhat az alkalmakhoz – előreláthatólag február végéig folyamatosak az edzések. Az órák pontos időpontja, a férőhelyek száma és az edzéseken készült fotók Facebookon, az „Ovis korioktatás Budafok” nevű csoporthoz csatlakozva érhető el.

Fotó: Földházi Árpád

Jégkorongosoktól tanulhatnak a kerületi ovisok