Ugrás a tartalomra

Imahét a Krisztus-hívők egységéért

2016. február 04. csütörtök
Az ökumenikus imahéten országszerte az Úr nagy tetteit hirdetik a híveknek
Imahét a Krisztus-hívők egységéért

Ökumenikus imahetet tartottak január 23-án a budafoki evangélikus templomban. Szegedi Balázs, a Budafoki Baptista Gyülekezet presbitere prédikált a hívőknek. Minden évben meghatározott téma köré szerveződnek az istentiszteletek, idén a lelkipásztorok az Úr nagy tetteit hirdetik országszerte. Az ökumenikus imahéten részt vett Szepesfalvy Anna alpolgármester is.

– A felekezetek 1968-ban kezdtek azon gondolkodni, hogy jó lenne együtt imádkozni az egységért. Magyarországon a 70-es évek óta hagyomány már, hogy január első heteiben összegyűlnek a felekezetek és együtt imádkoznak a Krisztusban hívők egységéért – mondta Hokker Zsolt evangélikus lelkész. – A Lett Ökumenikus Közösség Péter első leveléből választott témát 2016-ra: „Mi mindnyájan arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük.” Az ökumenikus imahét négy napjában meglátogatják a felekezetek egymás templomait. A közös istentiszteleteket össze szokták kötni szeretetvendégséggel, ahol sokat tudnak beszélgetni egymással a hívők.

Hokker Zsolt az ökumenéről a következőképpen vélekedik: – Nagyon fontos, de nem feltétlenül ez az egy hét. Talán nincs is olyan család, ahol ne jelenne meg az ökumené. Az én családomban édesapám katolikus, édesanyám evangélikus. Én otthon éltem meg az ökumenét, hiszen volt, hogy a nagypapámmal katolikus, a nagymamámmal evangélikus templomba mentünk. Ez az igazi ökumené, amikor a család otthon együtt tudja megélni a hitet – fejtette ki a lelkész.

Az evangélikus templomban Szegedi Balázs, a Budafoki Baptista Gyülekezet presbitere szólt a hívőkhöz. Péter első leveléből olvasott fel, majd feltett néhány kérdést: „Az elhangzott igeversek vajon kinek szólnak? Mit értsünk mi, hívők ezeken a gondolatokon? Péter úgy fogalmazott: ezek a mondatok a jövevényeknek szólnak, de vajon kik azok a jövevények?” – A jövevények ti vagytok, hívők – válaszolta meg a kérdést. Az evangélikus templomban szeretetvendégséggel fejeződött be az ökumenikus imahét. Viszkocsil Dóra