Ugrás a tartalomra

Így zajlott a borturisztikai asszisztensképzés

2018. július 08. vasárnap
Az önkormányzat a YouInHerit projekt keretein belül, a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolával karöltve, borturisztikai asszisztensképzést szervezett. A végzett hallgatók június végén vehették át a tanúsítványt a kurzus sikeres elvégzéséről.
Így zajlott a borturisztikai asszisztensképzés

A YoulnHerit nevű nemzetközi program 2016 nyarán indult el, melynek célja olyan innovatív módszerek és eszközök kidolgozása, melyek lehetővé teszik a fiatalok bevonását az olyan tradicionális szakmák megőrzésébe, amilyen például a borászat és a szőlészet.

Ennek a programnak a keretein belül, az önkormányzat kezdeményezésére indult el a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskolában a borturisztikai asszisztensképzés, melynek során a hallgatók olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek megfelelő alapot adnak ahhoz, hogy a borászathoz kapcsolódó különböző területeken sikeresen eligazodjanak.

Az ingyenes tanfolyam az Európai Unió társfinanszírozásával, a Közép-európai Transznacionális Együttműködési program (Interreg Central Europe 2014-2020 Program) keretében valósult meg, mely közel 30 fővel indult 2018 februárjában, és június végén fejeződött be.

Az eltelt négy hónap alatt a résztvevők egy olyan átfogó képzésen vettek részt, amely gyakorlatorientáltan, innovatív eszközökkel, testközelben mutatta be a borászat és a hozzá kapcsolódó társterületek széles palettáját. Ennek keretein belül a hallgatók megtanulhatták például a szőlőmetszést, a szűrés technikáját, a pinceműveleteket, de laborgyakorlatokon is bővíthették tudásukat.  Az elméleti tantárgyak között pedig olyan témák szerepeltek, mint a rendezvényszervezés, a marketing, a borturizmus és a vendéglátás alapjainak oktatása.

A diákok a bormarketing alapjait Lőrik Tamástól, a Törley Pezsgőpincészet termékmenedzserétől tanulhatták meg, és további olyan nagy nevektől szerezhettek tudást, mint Horkay András, a Central European Wine Institute alapítója és igazgatója, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke, vagy ifjabb Kamocsay Ákos, a Kamocsay Jr. pincészet nemzetközi szinten is jegyzett borásza.

A tanórák különösen jó hangulatban teltek, ahol a tanulási folyamat alatt némi sajt- és rengeteg borkóstolásra is sor került a hallgatók örömére.

Június 23-án a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola dísztermében Szepesfalvy Anna alpolgármester és projektvezető, valamint Földesi Gyula, az iskola igazgatója adta át a tanulók számára a tanúsítványt, amely igazolja a tanfolyam sikeres elvégzését.

A képzés betekintést adott a hallgatók számára, mennyire szerteágazó területei lehetnek egy tradicionális szakmának. Nem lenne tehát meglepő, ha a végzettek közül többen akár a szőlész, borász vagy a sommelier mesterséget választanák a jövőben.

Így zajlott a borturisztikai asszisztensképzés

(Fotó: Kocsis Zoltán)