Ugrás a tartalomra

Hétköznapi angyalok kerestetnek

2016. június 27. hétfő
Az Angyali.hu Alapítvány „Hétköznapi angyalok nem hétköznapi tettei” címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az emberek körében létrejövő alkalmi vagy mindennapi jótetteket összegyűjtse.
Hétköznapi angyalok kerestetnek

A beérkező alkotásokat a nagyközönség számára is bemutatják majd, hogy ezzel is a pozitív gondolkodásmódot terjesszék. A pályázat célja is az, hogy jó példák révén az emberek értékrendje pozitívan változzon.

A pályázat tárgya: az alkotó mutassa be saját vagy egy másik személy (általa ismert barát, családtag, ismerős) egy nem mindennapi élethelyzetét/tettét. Odaadni egy éhezőnek az utolsó falatunkat, átkopogni és segíteni az egyedül élő idős szomszédnak vagy komfortzónából kilépni és másnak saját terhünkre jót tenni hősies dolog. A pályázat során a pályázó egy, a számára legemlékezetesebb (valóban megtörtént) jótett bemutatására kap lehetőséget.

Az alkotói pályázaton grafikával (rajzzal, fotóval) és történeti leírással (esszével) is lehet indulni.

A grafika kategóriában stílusbeli vagy egyéb megkötés nincs, a pályamunkát szkennelve, elektronikus formátumban (jpg vagy pdf formátumban) kell beküldeni. A grafika lehet festés, rajz, fotó. A történeti leírás formájában beküldött pályázat terjedelme maximum egy gépelt oldal lehet (kb. 1800 karakter, doc vagy txt elektronikus file formátumban). A történeti leírás kategória alkotása vers is lehet. Egyéb megkötés nincs.

Korosztályok:
- 10 év alatti (gyermek),
- 10 és 18 év közötti (fiatal),
- 18 év feletti (felnőtt).

A pályázat benyújtásával egy időben a pályázó nevét, címét, életkorát, telefonszámát, iskolája elérhetőségét, a pályaműnek adott címet meg kell adni.

Az elkészített pályázati anyagok beküldési határideje: 2016. október 31.

Beküldési cím: palyazat@angyali.hu
A pályázatot csatolt file-ként kell beküldeni. 
A pályázó adatait a beküldött e-mailnek kell tartalmaznia.
A beküldendő levél tárgyába be kell írni, hogy „Pályázat 2016”.

A pályázat eredményhirdetése: 2016. november 15.

A pályázat kapcsán a zsűri által legjobbnak ítélt alkotások értékes díjazásban részesülnek. Az odaítélt díjak összértéke 600.000. Ft.

Az alkotók a pályázattal kapcsolatban a teljes pályázati kiírásról, az eredményekről a www.angyali.hu internetes oldalon tájékozódhatnak.
A plakát letölthető innen:
http://www.angyali.hu/_kep/2016-angyali-hu-palyazat.pdf  



Hétköznapi angyalok kerestetnek