Ugrás a tartalomra

Hangverseny az uszodában

2018. december 25. kedd
Adventi koncert és szinkronúszó-bemutató a Hajós Alfréd Tanuszodában
Hangverseny az uszodában

Idén is adventi hangversennyel és szinkronúszó-bemutatóval mondtak köszönetet a Hajós Alfréd Tanuszoda dolgozói az óvodás és iskolás csoportokat kísérő, illetve a nyári napközis táborban dolgozó pedagógusoknak, dadusoknak, valamint a Hófehér Fóka Úszóiskola támogatóinak.

A vendégeket – Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Karsay Ferenc polgármestert, Bató András rendőr alezredest, Forgács Ildikó kuratóriumi tagot, valamint Budafok-Tétény önkormányzata, a KLIK, az Egyesített Óvoda, a Védőnői Szolgálat, az IGI és a Klauzál Ház képviseletében megjelenteket, a 2018-ban segítséget nyújtó Bakonyi Istvánt és Ivanics Lajost, az iskolaigazgatókat, pedagógusokat és szülőket – Bodnár Tamás uszodavezető és munkatársai fogadták.
Az adventi program első részében a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar előadásában Corelli- és Mozart-műveket, majd könnyedebb filmzenéket hallgathatott meg a közönség.
A zenekar karmestere, Horti Gábor érdeklődésünkre válaszolva elmondta: évek óta hagyomány, hogy karácsony előtt, advent időszakában koncertet adnak a kastélyban, az uszodában és Rózsavölgyben. Nagytétényben az Iparművészek hétvégéjén muzsikáltak, miután fellobbant az első gyertya lángja, az adventi időszak lezárásaként pedig a Rózsavölgyi Közösségi Házban zenélnek majd december 22-én 18 órától. Az együttes vezetője hozzátette: legtöbbször a kerületben lépnek fel, mert a fiatalok ugyan szívesen járnak a próbákra és a fellépésekre, de nehéz összeegyeztetni az időpontokat, mivel a több mint húszéves zenekar több tagja is dolgozik már, többen igen felelős beosztásban, például mentősként vagy orvosként.
– Minden adventi hangversenyen kicserélünk egy-egy művet, igyekszünk változatos műsort összeállítani nemcsak a közönség, de a magunk örömére is. A zenész fiatalok szeretik a frissítést, boldogan tanulnak meg egyre újabb és nehezebb darabokat – mondta az uszodai koncert előtt Horti Gábor.
A program második felében Bojsza Orsolya és Hanczár Jázmin növendékei tartottak színvonalas bemutatót. A szinkronúszó lányok – a legkisebbektől a legnagyobbakig – összehangolt csapatmunkában, nagy sikerrel „táncolták el” az eddig tanult elemek összekötéséből készült koreográfiákat. Őket a Hófehér Fóka Úszóiskola egykori és jelenlegi növendékeiből erre az alkalomra verbuválódott kórus követte. A latin szövegű karácsonyi ének és Bárdos Lajos Aranyszárnyú angyal című műve után Fodor Kristóf gitárkíséretével Lachmann Mónika és Steiner Gréta énekelt. A három fiatal az O Holy Night című dallal búcsúzott el a karácsonyt váró közönségtől. (Tamás Angéla)

Hangverseny az uszodában

Hangverseny az uszodában

Fotók: Kocsis Zoltán