Ugrás a tartalomra

Elszalasztott győzelem: Zalaegerszegi TE - Budafoki MTE 2 - 2 (0 - 1)

2017. szeptember 25. hétfő
A 10. fordulóban Zalaegerszegen játszott csapatunk. Vasárnap, október 1-én 15 órakor újabb rangadó, a Kisvárda MG lesz a vendég a BMTE pályán! Hajrá Budafok!
Elszalasztott győzelem: Zalaegerszegi TE - Budafoki MTE 2 - 2 (0 - 1)

A BMTE honlapján így értékelik a legutóbbi mérkőzést:

 

„A meccs elején a kapufát találták el a hazaiak, de ezután folyamatosan vettük át a játék irányítását. A 10. percben ziccerben az utolsó pillanatban mentettek a vendég védők Ihrig elől, majd 5 perccel később egy Pölöskei-Vég-Ihrig összjáték után utóbbi került ziccerbe, azonban Szappanos bravúrral hárított. A 27. percben Ihrig beadása után Margitics fejesét még védte a hazai kapus, de néhány perccel később már tehetetlen volt Margitics 20 m-ről elereszett lövésével szemben.

 

A második félidőt jól kezdtük, Vaszicsku bedobását még mentették a hazaiak, de ezután Filkor passzolt Csizmadiához, aki a középen érkező Ihrig elé tálalt, és ő a kapuba helyezte a labdát. A 74. percben a zalaegerszegi Balázs hagyott ki egy hatalmas helyzetet, egy perccel később Ihrig már túljutott a kapuson és védőn, de egy kicsit kisodródott helyzetből csak a kapufát találta el. Lezárhattuk volna a mérkőzést ezzel...

A 87. percben egy érhetetlen szituációban a frissen beállt Fekete kapott piros lapot. Ez löketet adott a ZTE-nek, akik előbb a 89. percben egy 16-osról jól eltalált labdával szépítettek, majd a 93. percben egy lecsorgó labdát közelről a hálóba emeltek.

 

Nagy kár az utolsó percekért, egy megnyert meccset veszítettünk el.

 

Nagyon köszönjük SZURKOLÓINKNAK, hogy elkísértek minket Zalaegerszegre is! Hálásak vagyunk ezért!"

 

Részletek: http://budafokimte.hu/hu/hirek

 

Elszalasztott győzelem: Zalaegerszegi TE - Budafoki MTE 2 - 2 (0 - 1)