Ugrás a tartalomra

Elkészült a Szent István közösségi tér

2018. augusztus 20. hétfő
Már Szent István ünnepét megelőzően kinyíltak a Budafok szívében épült mesepark kapui.
Elkészült a Szent István közösségi tér

Augusztus 13-án, 10 órakor nyílt meg a Kő Boldizsár által megálmodott mesepark, akivel a látogatók személyesen is találkozhattak a helyszínen.

A mesetér nevéhez hűen Szent István korába repít vissza a különleges játékokon keresztül. A téren tíz játékot helyeztek el a tervezők, kicsikre és a nagyobbakra is gondolva.

A délelőtti órákban sokan érkeztek, hogy elsőként ismerhessék meg a varázslatos világot, a mellette épült növényekkel díszített pihenőparkot, valamint az amfiteátrumot.

A kisebbek számára egy jurtában kialakított homokozó és többféle hinta készült, míg a nagyobbak a színes csúszdákat, a különleges körhintát és az óriás társasjátékot vehették birtokba. A hercegszabadítós játék, az államalapító vára és a kis kápolna is elnyerte a gyerekek tetszését, mindannyian önfeledten fedezték fel az új játszótér csodáit.

A mesetér az önkormányzat tavaly ősszel tartott társadalmi egyeztetése alapján a főváros támogatásával és a TÉR-KÖZ pályázat elnyerésével valósulhatott meg Budafok szívében.