Egy budafok-tétényi sportlegenda távozott közülünk
Az utolsó két hónapban – melyet már sajnos kórházban, ágyhoz kötve töltött – minden nap együtt voltam vele. Így rövidebb-hosszabb ideig volt időm emlékezni a régi, sportban töltött időkre, az edzőtermünkre. Sokan a magyar body building pápájaként emlegették.
Fejből tudta a kezdetektől szinte napjainkig, mikor és ki volt a magyar bajnok és melyik csapat nyerte a csapatbajnokságot. Ez utóbbit könnyű volt számon tartani, hiszen szinte mindig az ő csapata, a Spartacus diadalmaskodott. Igaz, Budapesten ez volt a legelső edzőterem a Bartók mozival szemben, a Móricz Zsigmond körtérnél. Három generációt edzett, nem csak jóban volt a fiatalokkal, hanem ő is fiatalos és vagány volt mindvégig. Az utóbbi hetekben beteglátogatások alkalmával gyakran az egykori közös élményekre emlékeztem, de közben természetesen elvégeztem az olyan szokásos betegápolási feladatokat is, mint a lemosás, borotválás, testápolózás, stb.
Már beszélni nem tudott, de hogy tiszta volt az elméje, hol egy mosollyal, hol egy igen-nem gesztussal ezt mindig tudtomra adta. A mániája volt, hogy csenevész vagy túlsúlyos gyerekeket szedett maga köré és csinált róluk egy fényképet, hogy „ilyen volt” és később, hogy „ilyen lett”. Gyermeki lelkesedéssel ő is alig várta, hogy elkészíthesse az „ilyen lett” képeket. Ezek 90%-ban pozitív képek lettek, a vékony felvastagodott, megerősödött. A túlsúlyos átformálódott és láthatóvá váltak az izomcsoportok. Számtalan bajnokot nevelt, rengeteg, a sporttal kapcsolatos témájú könyve jelent meg. Nagyon büszke volt, ha elcsípett egy-egy amerikai Muscle Builder újságot és mindig megkérte valamelyik tanítványát bizonyos cikkek lefordítására.
Ez alatt a két hónap alatt ő nem szólt egy szót sem és nekem minden nap úgy telt el a látogatásom, hogy folyamatosan beszéltem. Olyan volt a kapcsolatunk, mintha apa és fia lennénk. Elmeséltem neki, mi volt a cégemnél, mi újság van otthon, mi újság van az ő lakásában. Nagyon figyelmesen hallgatott, minden érdekelte, de visszakérdezni nem tudott. Én meg elkezdtem bohóckodni, mert azt akartam, hogy a vele töltött egy-két óra derűt hozzon a nyomasztó, fekvő napokban. Ezért olyanokat is mondtam neki, hogy „Feri bátyám olyan rohadt jó bulit tartottunk tegnap este a házába, hívtam jó sok havert, voltak csajok, még a medencét is használtuk, meg fogy ám szépen a bárszekrényből is”. Ő mindig csak mosolygott és intett a kezével: jól van az úgy. Mindig zrikáltam, hogy márkák szerint sorrendbe tettem az italjait és szép lassan kezdem is elfogyasztani őket. Megint csak intett, hogy jól van az úgy.
Ha borotválnom kellett, nagyon furcsa volt, meg az egész két hónap alatt is, hogy az a hatalmas ember, aki eddig erőskezű, alkut nem ismerő edzőként emberek ezreit irányította és soha senkinek semmiben nem fogadott szót, soha semmilyen szabályt nem tartott be, most mindenben engedelmeskedett. Amikor borotváltam mindig egy mókát borotváltam az arcára. Ez hol Elvist idéző hosszú pajesz volt, hol egy Hitler-bajusz, hol egy George Michael borosta. A tükörbe mindig megmutattam neki és mindketten egy jót nevettünk. Végig főztem az összes kedvenc levesét, melyet hol kanállal, hol orrszondával szolgáltam fel.
Poénból kétszer-háromszor a tűzpiros Hondáját is „összetörtem”, amin csak nevetett. Tudta, hogy ez is a játék része. Ahogy azt is tudta, engedélye nélkül nem vittem volna hozzá soha senkit, nem ittam volna soha egy kortyot az övéből és soha hozzá sem nyúltam volna semmijéhez. Negyvenöt éve ismertem, negyvenöt éven át részese volt mindennapi életemnek és most már nincs tovább. Vihetek hozzá bárkit, most már megihatok bármit, a gyönyörű autóval is azt csinálhatok, amit akarok, mégsem vágytam erre. Vége lett a mókának, a mindennapos együtt töltött időnek. Ég veled, Feri bátyám!
(Bakos Miklós)
Gyászjelentés
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fekete Ferenc a honi testépítés egyik alapítója, a szakági világszövetség életműdíjasa 2017. március 14-én, életének 82.évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait a Kispest Wekerle telepi Szent József templomban április 8-án 14 órakor helyezzük örök nyugalomra. Az elhunyt kérése, hogy virágot senki ne hozzon, a rá szánt pénzt a perselybe, a templom felújítására dobják be.
