Ugrás a tartalomra

Dél-Buda és Budafok-Tétény az első!

2018. május 13. vasárnap
Németh Zsolt országgyűlési képviselő szerint az önkormányzati választás fő témája az elmúlt öt esztendő fejlődése lesz
Dél-Buda és Budafok-Tétény az első!

Dél-Buda és Budafok-Tétény az első!Németh Zsolt az Országgyűlés tagjaként elsősorban az ország nemzetközi és szövetségesi kapcsolatainak erősítésében lát a maga számára feladatot, de továbbra is képviselni kívánja erejéhez mérten Dél-Buda és benne Budafok-Tétény lakosságát.

– A választási kampány és a Fidesz–KDNP számára ismét 2/3-os felhatalmazást hozó választási siker után újabb parlamenti ciklus kezdődik az ön számára is, az országos pártlistán ismét parlamenti képviselői mandátumhoz jutott képviselőként. Milyen tervekkel, személyes célkitűzésekkel kezdi el a következő négy évet?

– Szinte már veteránként, 1990 óta folyamatosan tagja lehetek az Országgyűlésnek, ami megtisztelő és rendkívül inspiráló számomra. Köszönettel tartozom a Fidesz minden aktivistájának, támogatójának, mindenkinek, aki meggyőzött egy szomszédot vagy imádkozott a sikerünkért. Az Országgyűlés tagjaként elsősorban az ország nemzetközi és szövetségesi kapcsolatainak erősítésében látok a magam számára feladatot. Ez elsősorban az egyre szerteágazóbb közép-európai együttműködésre vonatkozik, de természetesen a NATO-partnereink és az Európai Unió tagállamai körében is a magyar álláspont ismertetése és elfogadásának az elősegítése is ad munkát. Mindehhez jó feltételeket nyújt az ország ismertségének növekedése, a gazdaság erősödése és a kormány Európában szokatlan mértékű támogatottsága a választók körében.

– Budafok-Tétényben, a korábbi választásokhoz hasonlóan, ezúttal is jóval többen szavaztak a Fidesz–KDNP jelöltjére – esetünkben önre –, mint más jelöltekre. Mit gondol arról, milyen módon lehetne a XI. kerületből ehhez a választókerülethez tartozó településrészeken élők bizalmát nagyobb mértékben megszerezni? Mit kíván tenni ennek érdekében a következő parlamenti ciklusban, illetve milyen teendői lehetnek ennek érdekében a két fideszes többségű városvezetésnek? 

– Az országgyűlési és az önkormányzati választások tétje egészen más. Elkülönülnek a feladat- és hatáskörök, és az emberek is egészen más szempontok szerint választanak. Az önkormányzatok megítélésében az emberek a közvetlen lakókörnyezetük helyzetét, a pozitív változásokat veszik figyelembe, és nagy szerepe van a személyességnek, hiszen a polgármester testesíti meg az önkormányzatot. Az igaz viszont, hogy a település fejlődése érdekében a mindenkori országgyűlési képviselőnek és a mindenkori városvezetőnek együtt kell működnie. A választások lezárultával egyáltalán nem feledkeztem meg választási ígéreteimről, és noha – kis különbséggel – alulmaradtam az egyéni képviselői helyért vívott küzdelemben, továbbra is képviselni kívánom erőmhöz mérten Dél-Buda és benne Budafok-Tétény lakosságát. Annál is inkább, mivel ez a vereség felér egy fél győzelemmel, hiszen a főváros Fidesz-jelöltjei között a második legtöbb szavazatot kaptam, ami nagy bizalmat és persze felelősséget jelent. Az csak a helyiek javára válhat, ha a különböző pártállású képviselők között egészséges versengés alakul ki.

– A kampány csak átmenetileg ért véget, a felkészülés már el is kezdődött a 2019-es önkormányzati választásokra. Milyen évre számít ebből a szempontból? Vajon mik lesznek a hangsúlyosabb kampánytémák?

– Az önkormányzati választás témája az elmúlt öt év fejlődése lesz. Karsay Ferenc polgármester és csapata igen jó teljesítményt nyújtott, a közterületek állapota, a közintézmények helyzete, a szolgáltatások színvonala javult a ciklus alatt, és még messze nem vagyunk a végén. Ezekkel a tényekkel szemben más pártok semmit nem tudnak felmutatni, legfeljebb csak ígérgetést.

– Szintén jövőre lesznek az európai parlamenti választások. Egyértelműen a migráció lesz a kiemelt téma ezúttal is? Mi lesz a tétje ennek a választásnak?

– Sokan mondják, hogy elegük van a migránstémából, vagy eleget hallották már Soros György nevét. Higgyék el, a kormánynak és a Fidesznek is elege volna, de az Európai Unió a minap költségvetési büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba azokkal az országokkal szemben, amelyek nem támogatják a migrációt. Elsősorban Lengyelország és Magyarország van a célkeresztben, de Szlovákia is nyomás alatt áll. A kohéziós pénzek újraosztását is tervezik: Magyarországtól és Lengyelországtól elvonnának pénzeket, míg a migránsokat nyakló nélkül és a határőrizeti kötelezettségüket megszegve befogadó Görögországot és Olaszországot megjutalmaznák. Ez ellen fel kell lépnünk, és az EP-választás eredménye sorsdöntő lesz a csata végkimenetele szempontjából.

– Hogy látja, vajon miként alakulhat a Bornegyed-koncepció, milyen támogatást kaphat esetleg központi költségvetési forrásból, vagy netán sikerül uniós forrásokat is bevonni a program fejlesztéséhez? A II. Borszerződés idei, tavaszi aláírása ezt vetítette előre.

– Az elmúlt hónapokban újra meghirdettük a mottót, hogy Budafok a főváros bornegyede. Ez egyrészt már most valóság, másfelől viszont a jövőre irányuló program. A Pincejárat, a második Borszerződés és sok minden más ennek a programnak a megvalósulása. A Kárpát-medencei Borászati Központ pedig egy olyan jelentőségű álom, amely nemcsak kiteljesíti a Bornegyed-koncepciót, hanem nemzetközi térképre kívánja helyezni a magyar borászatot.

– Milyen feladatok várnak önre az országos politikában, milyen poszton folytatja a munkát, továbbra is kiemelt terület lesz ön számára a nemzetpolitika? Marad az Országgyűlés külügyi bizottságának élén?

– Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a frakció újra engem jelölt a Külügyi Bizottság elnöki posztjára. Ez nemcsak elismerése az eddig végzett munkának, de kötelezettség is, hogy még többet tegyünk Magyarország nemzetközi kapcsolatainak ápolásáért, a magyar érdekek védelméért. Ami a nemzetpolitikát illeti, az nemcsak megbízatás, hanem legbelsőbb indíttatás is számomra, mondhatni lelkiismereti kötelesség.

– Az elmúlt négy évben ön vezette a strasbourgi páneurópai szervezet, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációját. Ebben a minőségében milyen sikereket emelne ki a nemzetpolitikai érdekérvényesítés szempontjából, illetve mi az, amin megsokszorozott erővel kell tovább dolgozni? Várhatóan folytatja-e a munkát ebben a minőségében is a következő négy évben?

– Igen, terveim között szerepel, hogy folytatjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a megkezdett munkát. Az elmúlt négy évben folyamatos nyomásnak volt kitéve Magyarország, de elértük, hogy végül nem indult monitoringeljárás az ország ellen. Napirenden tartottuk a külhoni magyarok kérdését, különösen a kárpátaljai magyarok érdekeinek védelmében értünk el eredményeket, eszközöket adva a magyar diplomácia kezébe. A legnagyobb sikerünk a Hoffmann Rózsa nevét viselő, az európai nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelméről szóló jelentés elfogadása volt. Mindezeken a területeken folytatni kívánjuk a küzdelmet.

– A Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés aláírásgyűjtése is zajlott a választási kampány hajrájában. Sikerrel is járt, megvannak a szükséges számban a támogató aláírások. Hogyan tovább? Mik a feladatok e téren?

– Az Európai Unió mindenféle kisebbséget látványosan támogat, kezdve az úgynevezett LGBT (újabban a Q-t is hozzábiggyesztik) kisebbségtől a mozgássérültekig vagy a vallási kisebbségekig. Egyetlen kivétel van: az őshonos nemzeti kisebbségek. Ezeket az Európai Unió látványosan cserbenhagyta, jogaik sérelmét belügynek tekinti. A petíció sikere most arra kényszeríti az Európai Uniót, hogy komolyan vegye ezt a kérdést, és jogalkotással védje a nemzeti kisebbségek életlehetőségeit a szülőföldjükön. Ez nem lesz egyszerű, ez a közeljövő egyik nagy feladata.

– Ön a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványnak és a Tusványosi Diáktábornak és Szabadegyetemnek is az alapítója. Előbbi a fő szervezője a nemzetpolitikai műhelymunka kiemelt központjának, Tusványosnak, amely immár 29. alkalommal a „világ közepe” lesz egy héten át. Mik lesznek a kiemelt témák idén?

– Az idei Tusványos július 24–29. között változatlanul a festői szépségű erdélyi Tusnádfürdőn lesz, mottója pedig úgy hangzik: Szenvedélyünk Tusványos! A szabadegyetemi és fesztivál jelleg jól kiegészíti egymást. A kikapcsolódás mellett a jövő tervezésére is van miért odafigyelni, hiszen jó eséllyel nehéz évek elé nézünk, amikor mozgósítanunk kell a nemzeti összetartozásban, a hitünkben és az identitásunkban rejlő minden energiát.

(Sükösd Levente)