Ugrás a tartalomra

Budatétényi Ősök Napja

2017. november 08. szerda
A halottak napi megemlékezésekhez csatlakozva november 5-én immár 13. alkalommal nyitotta meg kapuit a Klauzál Gábor Társaság gondozása alatt álló Wolf-kripta és emlékkert. Az eseményen részt Karsay Ferenc polgármester és Zugmann Péter alpolgármester is.
Budatétényi Ősök Napja

Bár a budatétényi temető maradványán sírok már nincsenek, a szép kripta és a sírkövek illő emlékezésre adnak évről évre lehetőséget. Az érdeklődők gyertyákkal, virágokkal és az alkalomra összeállt kórus közreműködésével tisztelegtek idén is az egykoron itt nyugvó budatétényi ősök emléke előtt.

 

A megemlékezésen „200 éve született Arany János” címmel rövid előadást tartott Sisak András kórusvezető, a Budai Nagy Antal Gimnázium ny. tanára, majd Bartos Mihály helytörténész Arany János és a Klauzál család kapcsolatáról elmondta: amikor anno, 1882-ben Arany emlékét ápolandó, egy szoborállítási kezdeményezés indult, és erre adománygyűjtést szerveztek, Klauzál özvegye és családja is csatlakozott, 10 forintot adományozott a nemes célra, ami akkor jelentős összegnek számított.

 

Hódi Szabolcs, a Klauzál Gábor Társaság titkára a helyszín történetével kapcsolatban úgy fogalmazott, a Wolf-kripta annak a Wolf családnak volt a földi nyughelye, akiknek a tulajdonában volt korábban Pesten a „Zenélő óra – Arany ökör” vendéglő. A kor irodalmi nagyságai jártak itt össze, mint például Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, stb. Akár Arany János is járhatott ide, mondta kortörténeti visszapillantásában Hódi Szabolcs.

 

Zárásként Janzsó János közreműködésével, az első világháború centenáriumához kapcsopcsolódva, a hősök előtt is fejet hajtva, egy 1916-os népi doberdói katonadalt énekeltek el közösen, majd gyertyákat gyújtottak a budatétényi ősök emlékére.

 

 

FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN ::