Ugrás a tartalomra

Budafokon is bemutatták a kerület új helytörténeti kiadványát

2018. október 19. péntek
A nagysikerű rózsavölgyi és nagytétényi könyvbemutató után Budafokra is megérkezett a Budafok-Tétény 2018 - Tények, történetek, képek című kiadvány.
Budafokon is bemutatták a kerület új helytörténeti kiadványát

Nagy érdeklődés övezte az új budafok-tétényi helytörténeti könyv bemutatóját a Rózsavölgyi Közösségi Háznál és a Szelmann Házban is. Nem volt ez másképp a miniturné harmadik állomásán, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének épületében sem.

Az érdeklődőket, a könyv alkotóit és Vizi Sándort, a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesület elnökét Karsay Ferenc polgármester köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy azért is jelentős a kiadvány megjelenése, mert az utolsó Budafok-Tétényről szóló könyvet 1988-ban adták ki.,,Változtak az idők és változtak a szempontok is. Felnőtt egy új helytörténész generáció, így az új ismereteket, az új szempontokat figyelembe véve jelent meg ez a mű.”– mondta.

A könyvbemutatón résztvevők Szabó Vencel trombitajátékát hallgathatták meg, aki Schubert Szerenádját és Allan Street Rondino című művét Bartáné Dankó Éva a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola tanára zongorakíséretében játszotta el.

Deutsch Anita és a közönség kérdéseire Garbóci László helytörténeti kutató, Janzsó János szerkesztő, tanár és publicista, valamint Száray Miklós, a könyv lektora válaszolt.

Janzsó János kiemelten ajánlotta a könyv azon részét, ahol a szerzők által összeállított túraútvonalakat találjuk. Huszonnégy kerületi kiránduló útvonalat állítottak össze az olvasó számára, amiket kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánl a szerző.

Garbóci László elmondta, hogy a kerület részeinek külön történetei vannak, így a könyvben is igyekeztek ezeket a történeteket regionálisan is különválasztani, ami az előzőleg megjelent Budafok-Tétényről szóló könyvekre nem volt jellemző. A 2018-as kiadásban továbbá több képpel kívánják illusztrálni a helyszíneket és történeteket, mint az előző kiadásokban.

Az est végén lehetőség volt a könyv beszerzésére, és annak dedikáltatására is.

A Budafok-Tétény 2018 – Tények, történetek, képek című könyv  az Önkormányzat pénztárában (nyitvatartás: hétfő 8-18 óra, szerda 8-16 óra), valamint október végétől a Klauzál Ház információs pultjában vásárolható meg 2500 forintért.    

Fotó: Kocsis Zoltán