Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétényi március 15-i megemlékezés és koszorúzási ünnepségek - Videóval frissítve!

2017. március 22. szerda
Az alapelveket oly’ szilárdan lefektették 1848-ban a mi honatyáink, hogy mi sem engedhetünk a 48-ból! – hangsúlyozta a budafok-tétényi március 15-i ünnepségen Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Budafok-Tétényi március 15-i megemlékezés és koszorúzási ünnepségek - Videóval frissítve!

Az ünnepi megemlékezést és koszorúzási ünnepséget Budafok-Tétény Önkormányzatának szervezésében a 22. kerületi Tétényi csata Honvéd Emlékűnél tartották. Az önkormányzati rendezvényt megelőzően a Nagytétényi Polgári Kör is koszorúzási ünnepséget tartott a nagytétényi Zámbelly táblánál.

Az önkormányzati kerületi ünnepségen Karsay Ferenc polgármester rövid köszöntőjét követően az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ünnepi beszédében azt hangsúlyozta: „1848-ban törvényes forradalom zajlott, hiszen az eredményeket a pozsonyi diétán értük el. Március 15-e és április 11-e között puskalövés nélkül értük el kívánt eredményeinket. Rendi országgyűlésünk elfogadta és a királlyal szentesíttette a törvényeket.” Németh Zsolt úgy fogalmazott: „ezek az Áprilisi Törvények 1848 legfontosabb eredményei.(…) Gyakorlatilag egy új alkotmányt hoztak a honatyák.(…) Létrejött az első felelős magyar kormány Batthyány Lajos vezetésével. Egyesítettük az országot Erdéllyel – ezzel a török kor után először újra egységes, egy központból irányított országunk lett. Fontos vívmány volt a közteherviselés bevezetése is, hiszen ezáltal a haza terheinek viselését mindenkire egyaránt kiterjesztették. A felszabadított jobbágy a saját szabadságáért is küzdött a hazája szabadsága mellett.”

Az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: „1848 szellemisége máig él és irányt ad a mindenkori magyar felelős kormánynak. Nem tévesztheti senki sem szem elől a nemzeti szuverenitás, a honvédelem, a mindenkori európai birodalomhoz fűződő viszony szabályozásának és a társadalmi terhek elosztásának a kérdéseit. Mondhatjuk, hogy ugyanezek a ’48-as célok érvényesek ma is. Sajnos, nekünk megint vitáink vannak szuverenitás terén az európai vezetéssel Brüsszelben. Ugyanis ma nincs olyan lefektetett törvény, ami pontosan szabályozná, hogy mi tartozik a nemzeti szuverenitás körébe és mi transznacionális hatáskör. Emiatt aztán kicsit Népek Tavasza hangulat is kezd eluralkodni megint Európában. Az alapelveket olyan szilárdan lefektették 1848-ban a mi honatyáink, hogy ezekre figyelnünk könnyű és kedves kötelességünk. Mi sem engedünk a 48-ból!” – hangsúlyozta a budafok-tétényi március 15-i ünnepségen Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának Fidesz-KDNP-s elnöke.

„Kerületünk: Nagytétény, Budatétény és Budafok, vagy ahogyan 1848-ban nevezték, Tétény és Promontor számos eseménnyel és a szabadságharc jeles személyiségeinek életével kapcsolódik a forradalomhoz és szabadságharchoz.” – mondta a megemlékezés másik szónoka, Bánhegyi Ferenc történész, tankönyvíró. Mint fogalmazott, Klauzál Gábor neve, történelmi szerepe, településünkhöz való kötődése közismert, de Zámbelly Lajos huszár ezredes is tétényi kötődésű, ő volt a nevezetes tétényi ütközetben a Sándor-huszárok kapitánya, aki végig harcolta a szabadságharcot. A budafoki temetőben található gróf Hadik Ágoston honvéd ezredes sírja, aki a neves Hadik András leszármazottja. Budafokhoz kötődik Térey Pál, a március 15-ei forradalom jurátusa, Petőfi és Vasvári körének tagja.”– mondta a történész. Bánhegyi Ferenc kiemelte: „ez a hely, ahol most állunk, nem csupán a kastélyról, s az itt felállított 1848/49-es emlékműről nevezetes. A tétényi csata helyszíne is volt, mely egy átfogó hadművelet fontos része volt. Mert miközben feltartották Jellasics csapatait, a magyar főerőket a Felvidékre irányították át. Ez a Felvidékre átmentett magyar sereg lett 1849 tavaszán az egész Európa csodálatát kiváltó dicsőséges tavaszi hadjárat győztes serege. A tétényi csata másik nagy jelentőségű következménye a két nappal később, január 5-én kiadott Váci Kiáltvány volt. Görgei elérte célját, amikor a kiáltvánnyal törvényesítette a honvéd hadsereg tisztjeinek a szabadságharc ügye melletti kiállásukat, feloldva a tiszteket a császárra tett esküjük alól.” – hangsúlyozta a főváros 22. kerületében tartott március 15-i megemlékezésen és koszorúzási ünnepségen Bánhegyi Ferenc történész, tankönyvíró.  

Az eseményen a kerület önkormányzati-, egyházi- és civil szervezeteinek vezetői-, a kerület díszpolgárai, illetve a pártok helyi képviselői mellett részt vett Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának Fidesz-KDNP-s elnöke, Szabolcs Attila, a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője, az országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, és Staudt Gábor a Jobbik országgyűlési képviselője, az országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának tagja.

Az önkormányzati rendezvényt megelőzően a Nagytétényi Polgári Kör is koszorúzási ünnepséget tartott a nagytétényi Zámbelly táblánál, amelyen a kerület önkormányzati vezetői, az egyházi- és civil szervezetek, valamint az állami intézmények és a pártok helyi képviselői is részt vettek. Az eseményen jelen volt a Zámbelly család több leszármazottja is. Az ünnepség végén elhelyezték az emlékezés koszorúit annak a háznak a falán, ahol Zámbelly Lajos honvéd ezredes élete utolsó éveiben élt.

A Promontor TV összeállítása: