Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Közleménye

2015. július 02. csütörtök
Rékasi Károly színművész keddi, a XXII. kerületi Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében szenvedett súlyos balesetével kapcsolatban a 168 Óra online Árulkodó a Rékasi-baleset helyszíne című írása szerint a környék lakói már fél éve jelezték az önkormányzatnál, hogy a Háros utca kifejezetten balesetveszélyesnek számít és egy kérvényt is benyújtottak a forgalomcsillapítás és a maximális sebesség korlátozása érdekében.
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Közleménye

A helyiek azt is indítványozták, hogy létesüljenek kijelölt gyalogátkelőhelyek a nagy forgalmú utcában, valamint hogy telepítsenek állandó, sebességmérővel kombinált kamerás megfigyelőpontokat a Háros utca kockázatosabb kereszteződéseinél. A cikkíró állítása szerint azonban eddig nem történt érdemi előrelépés az ügyben. 
 
A 168 óra online cikke sajnos több valótlan állítást is tartalmaz, információkat ez ügyben az önkormányzattól nem kértek, a hivatalhoz ilyen irányú megkeresés nem érkezett. Az internetes portálon megjelentekkel kapcsolatban a következő tényeket kívánjuk közzétenni:

Az egyik helyi önkormányzati képviselőt keresték meg a lakók, a képviselő pedig szóban tájékoztatta a kezdeményezőket az önkormányzat által megtett lépésekről. Mivel az út fővárosi üzemeltetésű, ennek nyomán az önkormányzat felkereste a forgalomtechnikai kérdésekben illetékes Budapesti Közlekedési Központot. Április végén egyeztetés is volt a kerület és a BKK szakértői között, júniusban pedig közös helyszíni bejárást is tartottak. A 168 óra online állításaival ellentétben a lakossági kezdeményezés nyomán tehát érdemi lépések történtek, folyamatban van a forgalomtechnikai változtatások előkészítése. Zebrák létesítését a kerület az előző években is indítványozta. A zebrák helyének meghatározása és létesítésük a Főpolgármesteri Hivatal hatásköre, a közelben a Dévény utcánál a kerület kezdeményezésére már létesült is egy. A kerület további gyalogátkelőhelyeket szeretne, ezt jelezte is a BKK-nak. A helyszín közvetlen közelében a kerületi önkormányzat már 2008-ban sebességmérő berendezést helyezett ki, amely azóta is üzemel, és kijelzi az ott közlekedők sebességét, a sebesség túllépésekor pedig figyelemztető jelzést ad. A lakók megkeresésükben 30-40 km/órás sebességkorlátozást kértek, a Háros utcában busz közlekedik, a hegyről le, illetve a hegyre felfele vezető egyik fő útvonal, a forgalomcsillapításnál ezt a BKK-nak figyelembe kell vennie. A maximális sebesség most is korlátozva van a KRESZ szerint. Ennek betartatásáért eddig is mindent megtettünk, a rendőrséggel együttműködve.  A sebességmérés a rendőrség feladata, gyakran mérnek is ott, korábban az önkormányzat segítségével vásárolt berendezéssel. 
 
Budapest – Budafok-Tétény, 2015.07.02.

Időközben a 168 óra online kérésünkre a közleményünknek megfelelően módosította korábbi cikkének tartalmát.