Ugrás a tartalomra

Budafok Bor és boros flashmobok – ezek az ötletek alakíthatják a jövőben Budafok városmarketingjét

2018. október 24. szerda
Új logó és arculat, influencerek bevonása, kulturális programok, installáció – ilyen ötletek is érkeztek a Budafok-Tétény ötletpályázatára, melynek célja a kerület Bornegyedként való pozicionálása, Budapest turisztikai térképén való megjelenése.
Budafok Bor és boros flashmobok – ezek az ötletek alakíthatják a jövőben Budafok városmarketingjét

Bárki pályázhatott ötletével, hogyan tenné a budafoki borkultúrát és turizmust branddé, és hogyan építené fel a kerület turisztikai arculatát. A nyár folyamán kiírt pályázatra érkezett pályaművek közül a szakmai zsűri hosszas mérlegelés után választotta ki az 5 legjobbnak ítéltet – ezeket a kerület különleges helyszínén, az art quarter galériában rövid prezentációk keretében mutatták be alkotóik a zsűri és a sajtó képviselői előtt.

„Három éve kezdtünk bele a YouInHerit projektbe, nagy izgalommal vártam, hogy a fiatalok milyen ötleteket adnak nekünk, hogy hogyan próbáljuk eladni a bornegyedet, hogyan ismertessük meg egész Budapesttel, az egész országgal, sőt Európával” – mondta Szepesfalvy Anna Budafok-Tétény alpolgármestere, a YouInHerit projekt vezetője.

Házigazdaként Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, a kerület a borban és a pezsgőben „otthon van”, ezért adta magát a Bornegyed megvalósításánakterve. – A frissességet, ami ahhoz kell, hogy azt a több mint 100 éves hagyományt felélesszük, azt pedig a fiatal pályázók nyújták – mondta, majd hozzátette, bízik benne, hogy sok ötlet a gyakorlatban is meg tud valósulni.

A pályázat célja az volt, hogy az ötletek megvalósítása után Budafok neve egyet jelentsen az élménydús kikapcsolódás lehetőségével és a gazdag borkultúrával, hiszen a pályázat a bor- és pezsgőkészítés széleskörű megismertetését helyezte fókuszba. A pályázók egyénileg vagy csapatban dolgozták ki ötleteiket, a pályázók köre vegyesnek bizonyult: helyi lakos, külföldön tanuló diák és már dolgozó fiataloktól is érkeztek pályaművek. A legfiatalabb pályázó 23 éves volt.

„A városarculat egy számomra nagyon kedves terület, ami kéz a kézben jár a turisztikával. Ha azt keressük, hogy mi az, ami Budapestből eladható, akkor elsősorban az autentikus dolgokat keressük. Budafok –Tétényben ilyen autentikus élmény az, hogy a borral szoros összefüggésben áll ez a városrész. A kerület is nagyon sokat tesz ezért, elsősorban a pincejáratokkal, illetve ezen pincék megnyitásának szorgalmazásával, de pontosan tudjuk, hogy azért vannak itt ezek a pincék, azért talált itt otthonra a Törley pezsgőgyár, hiszen a kerületnek a bor területén nagyon komoly hagyománya van. Hogy ezt még jobban meg tudjuk jeleníteni akár a budafokiak, budapestiek, akár az ide látogató turisták felé, hitelesen tudjunk valamit a kerületről mondani, az minden budapesti érdeke” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, a zsűri elnöke.

A zsűrizés során a zsűritagoknak egy 10-es skálán kellett értékelniük az egyes beküldött pályaműveket, a következő három szempont alapján: kidolgozottság, kreativitás, megvalósíthatóság.

Az önkormányzat szándéka szerint a legjobb javaslatokat az ötletgazdával együttműködésben igyekeznek a közeljövőben megvalósítani - hamarosan talán az itt élők és az ide látogatók láthatják majd, hogy milyen újdonságok születtek a kerületben a pályázat nyomán.

Az eseményen a legjobb 5 pályázó ismertette ötletét:

Bayer Árpád és Czimbal István ’Borkő’ néven street art terveket mutatott be. A „nézz a telefonod elé” elképzelés szerint ezek a kövek Budafokra irányítanák a figyelmet, emellett interaktív tartalommal is bírnának, élményeket kötnének a városrészhez. A borkövek flexibilisek bármilyen célra használhatók, játékok, új tematikák köthetők hozzájuk.

Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang Zsófia a meglévő, jelenleg Budafokhoz köthető arculati elemeket egyesítené közös logó és arculati elemek alatt, valamint pesti mintára élettel töltenék meg a budafoki Duna-partot.

Benkő Máté és Jakus Anita 49 ötletből álló prezentációjukban, flashmobokról, egyedi Budafok Borról, valamint arról beszéltek, hogy fontos lenne a tervekkel kilépni Budafokról annak érdekében, hogy később sok látogató érkezzen vissza Budafokra.

Iglódi Vivien és Szommer Dóra a turistákhoz érzelmeken keresztül szólnának, míg a szakértőket racionális tartalmakkal érnék el. A csapat valódi, minden részletre kiterjedő marketingtervet alkotott elképzeléseik megvalósítására.

Tapody-Németh Katalin együttműködésre sarkallja a helyi borászatokat, valamint arra is koncentrálna, hogy sok budafoki lakos helyben szeretne kikapcsolódni, nekik ehhez megfelelő helyek és árképzés szükséges.

 

A díjazottak

Az 1. helyezett Benkő Máté és Jakus Anita lett, nyereményük 300.000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott 4 borból álló borcsomag

A 2. helyezett Becsei Renáta, Fentősi Eszter és Frang Zsófia lett nyereményük 200.000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott 4 borból álló borcsomag

A 3. helyezett Iglódi Vivien és Szommer Dóra lett, nyereményük: 100.000 Ft és a Magyar Turisztikai Ügynökség által felajánlott 4 borból álló borcsomag

A különdíjat Tapody-Németh Katalin vihette haza, nyereménye: 6 palack borból álló válogatás a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola jóvoltából

 

„Meggyőződésem, hogy Budafok több mint Budapest XXII. kerülete, Budafok valójában Budapest bornegyede” – mondta az esemény végén Kovács György, a Törley Pezsgőpincészet ügyvezető igazgatója.

A projekt az Interreg Central Europe Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.