Ugrás a tartalomra

Böjte Csaba Budafok-Tétényben

2018. december 13. csütörtök
December 7-én Böjte Csaba ferences szerzetes karácsonyi üzenettel érkezett a Városházára, ahol az együttérzésről, szeretetről és a nemzeti összetartozásról tartott ünnepi előadást.
Böjte Csaba Budafok-Tétényben

Böjte Csaba alapította a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, melynek célja az Erdélyben élő sanyarú sorsú gyermekek felkarolása, segítése. Hitvallásáról, az emberi kapcsolatokról és a szeretetről tartott előadást a budafok-tétényi Városházán.

Az estet Zugmann Péter alpolgármester nyitotta meg, aki elsőként Karsay Ferenc polgármester üdvözletét tolmácsolta. A polgármester egyéb hivatali elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az eseményen, de előzetesen személyesen mondott köszönetet Csaba testvérnek, amiért a 22. kerületbe is elhozta adventi üzenetét.

,,Azt gondoljuk, sokat elárul az emberekről, hogyan bánnak az elesettekkel, de azt hiszem, addig senkitől nem várhatjuk el, hogy segítsen, adakozzon, amíg mi magunk nem járunk elöl jó példával.” – mondta az alpolgármester, majd ennek szellemében adta át az önkormányzat ajándékát a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára, négy darab asztali számítógépet.

Az est főszereplőjét Kápolnai Andrea, a Klauzál Ház munkatársa konferálta fel, aki elmondta, hogy Csaba testvér már 25 éve ad otthont, szerencsét, jóságot és boldog gyermekkort sok ezer gyereknek. Böjte Csaba a Forbes magazin decemberi címlapján is szerepel, ahova a világ  legjobbjai, legsikeresebbjei, leggazdagabbjai kerülhetnek be.  

A ferences szerzetes meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját, és annak fényében kezdte meg karácsonyi előadását. Az előadást Jézus születésének történetével kezdte, a szeretet és a remény fontosságáról beszélt.

Böjte Csabát sajátos előadásmódja segíti, hogy a komoly témákról is humorral tud beszélni. Több szellemes példát is mondott többek között arra, hogy milyen apróságokkal tudnánk kimutatni a másik felé figyelmünket, törődésünket. ,,Ki kell szeretni a másikból a jót”– hívta fel a figyelmet arra, hogy amellett, hogy szeretjük egymást, ne felejtsük el ezt kimutatni!

Csaba testvér szerint a gyermek olyannak látja magát, amilyennek a szülő szeme tükrözi, ezért nagyon fontos a gyermeket szeretni, és éreztetni ezt vele minden esetben. ,,Azt gondolom, ha a gyerek tanul, akkor is szeretni kell. Ha nem tanul, akkor is szeretni kell” – mondta.

Az előadás végén Böjte Csaba a résztvevőkkel közösen mondta el a Miatyánkot, majd Gazdik István, a Klauzál Ház igazgatója fejezte ki köszönetét az előadásért és hívta fel a résztvevők figyelmét arra, hogy aki segíteni szeretné a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, az megteheti adomány formájában, vagy a Klauzál Ház által meghirdetett cipősdoboz akcióban való részvétellel is.

Az időpontváltozás ellenére a rendezvény teltházasra sikeredett, az esten Szabolcs Attila volt polgármester is részt vett.

Az alapítványról bővebben itt olvashat: http://szentferencalapitvany.org/

Fotó: Kocsis Zoltán