Ugrás a tartalomra

Betyár világ a Törleyben

2015. július 30. csütörtök
Új világzenei albumát mutatta be a crossover jazzt játszó Eastwing Group Budafokon
Betyár világ a Törleyben

Különleges műfaji találkozások színtere volt a Törley Pezsgőpincészet, ahol a dzsessz- és kortárs zenészekből, valamint Agócs Gergely népzenészből álló Eastwing Group bemutatta legújabb világzenei albumát, a Betyár Világot. A crossover jazzt játszó formáció tagjaival a zenekar alakulásáról és átalakulásáról beszélgettünk. 

Kéri Gábor gitárművész kertészmérnök diplomával a kezében érkezett Münchenbe, ahol a kertek helyett inkább a zenei életbe vetette bele magát. Találkozott, majd többször játszott Shankar Lal indiai ének- és tablamesterrel, akivel rövidesen megalapították az Eastwing Group zenekart. Az együttes tíz éve „crossover” formációként működik, de ma már új felállásban és Magyarországon. 
A Bartókon és Kodályon nevelődött zenekarvezető elmondta lapunknak, hogy kezdetben az indiai muzsikát ötvözték a dzsesszel, miközben magyar népzenei elemeket is beemeltek zenéjükbe. Amíg nem csatlakozott hozzájuk frontemberként Agócs Gergely népzenekutató, addig többségében saját szerzeményeket játszottak, azóta viszont, ahogy az a legutóbb „Betyár Világ” címmel megjelent lemezükön is hallható, saját kompozícióik mellett népzenei feldolgozásokat és az általa gyűjtött ázsiai dallamokat is játsszák.
A több mint két évszázadra visszatekintő zenészdinasztia sarja, Frankie Látó, miközben megmutatta különleges, saját tervezésű, öthúros hegedűjét, elmesélte, hogy a 90-es években többször játszottak együtt Kérivel, de miután ő Franciaországban dolgozott, a gitárművész pedig Németországban, kapcsolatuk hosszabb időre megszakadt. Néhány éve, hogy mindketten hazatértek, és akkor leültek, hogy megbeszéljék, miként lehetne megint együtt muzsikálni. Először duóban gondolkodtak a dalokon, keresték, melyik alkalmas arra, hogy átfordítsák eastwinges hangzásúvá. Ezután kezdtek magukhoz hasonló szellemiségű kollégák után nézni. Nagyszínpadi szereplésre vágytak, hogy még több értéket közvetíthessenek a közönség felé, ezért két éve fúzióra léptek a népzenével – tette hozzá a swing- és dzsesszhegedülés nagymestere.
Az Amorf Ördögök és Rojo Vivo alapító tagjaként is ismert Eichinger Tibor gitárművész, aki az együttesben az alter vonalat képviseli soundjával, Kérivel duóban kortárs zenét – Kurtág- és Ligeti-darabokat –, saját triójával pedig modern jazzt játszik, kiegészítésül megemlítette, hogy az Eastwing Group igazi crossover-band, zenéjük a XXI. század kísérleteként is felfogható, hiszen a rockot, a dzsesszt és a népzenét, a modern dzsesszt és az experimentális zenét ötvözik. Kiemelte, hogy a doboknál a kétszeres Arany Dobverő, Fonogram-, Artisjus- és Emerton-díjas Szendőfi Péter ül. A dobos a világ több pontján tart kurzusokat, ezért néha hiányzik a koncertekről, viszont a másik ütőhangszeres, Mogyoró Kornél a dobok mellett annyi speciális hangszert használ mesterfokon, többek között kongát, bongót, cajont és pergőt, hogy Szendőfi nélkül is teljes a hangzás.
Megyaszay István, a fiatalabb generáció egyik legkiválóbb basszusgitárosa arról beszélt, milyen szerencsés, hogy sokféle zenekarban, különböző stílusban zenélhet. A jazz tanszakon diplomázott gitáros szeret változatosan élni: a többi mellett játszik avantgárd jazzt, popot, rockot, népzenét, és Janicsák Vecával, Horváth Charlie-val, valamint a Budapest Jazz Orchestrával is muzsikál.

(Tamás Angéla)