Ugrás a tartalomra

Az összefogás mentőállomása

2018. február 17. szombat
Február 14-én új esetkocsi állt szolgálatba az önkormányzat stratégiai partnerei segítségével felújított Budafoki Mentőállomáson.
Az összefogás mentőállomása

Ahogyan beszámoltunk róla, az önkormányzat felhívására nyolc stratégiai partner jelentkezett, hogy az Országos Mentőszolgálattal együtt jelentős fejlesztéseket valósítsanak meg a nagy múltú budafoki mentőállomáson. Az épület megújítása mellett egy új esetkocsi érkezését is ünnepelhették február 14-én.

Az eseményen részt vett Karsay Ferenc polgármester, aki köszönetet mondott a stratégiai partnereknek és az Országos Mentőszolgálatnak, amiért velük együtt jobb feltételeket biztosíthatnak az ott dolgozóknak. „A főszerep azonban mindenképpen azoké, akik nap mint nap a mi érdekünkben dolgoznak, kockáztatják a saját biztonságukat azért, hogy a mi biztonságukat még jobbá tegyék.” – fejezte ki köszönetét a mentőállomás dolgozóinak.

Az eseményen részt vett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, aki beszédében az összefogás mentőállomásának nevezte a budafoki állomást. Elmondta, a megvalósuló fejlesztések nem csak jobb munkakörülményeket, de nagyobb üzembiztonságot, így a mentetteknek is nagyobb biztonságot is jelent.

Szabolcs Attila országgyűlési képviselő beszédében név szerint mondott köszönetet azoknak, akik segítették a fejlesztések megvalósulását.

Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a megújított mentőállomás és az új mentőautó átadásakor azt mondta, a fejlesztések nem csak a gyors és hatékony munkát segítik, hanem a dolgozóknak is megadják a tiszteletet.

Az eseményen részt vett Németh Zoltán alpolgármester, valamint az állomás megújításában részt vevő stratégiai partnerek.

Fotó: Földházi Árpád