Az éneklés a lélek vállalkozása

A Nemzet Művésze díj a legrangosabb a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében, a magyar Országgyűlés alapította 2013-ban. Azok a 65 év feletti, Kossuth-díjas alkotóművészek kaphatják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adományozza. 2018-ban Budai Ilona népdalénekes vehette át ezt az elismerést november 5-én.

Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes már hét éve vezeti a Rózsavölgyi Népdalkört. Erről lapunknak elmondta: egy kedves ismerőse kérésére jött el meghallgatni a népdalkört, egy kicsit szétszórva énekeltek, de nagyon jó, erőteljes hangzásuk volt. Arra gondolt, hogy megpróbál együtt dolgozni velük. – Ez hét éve volt, és nyugodtan mondhatom, hogy évről évre egyre összeszedettebben, szebben szólnak, nagyon szeretek velük együtt énekelni – emlékezik a művész.
– Három hónappal ezelőtt vehette át a Nemzet Művésze címet, mit érzett a díjátadón?
– Hatalmas öröm egy ilyen díjat megkapni és átvenni. Olyan emberek után, mint Erdélyi Zsuzsanna és Kallós Zoltán néprajzkutató, az ő helyükre belépni egy hatalmas megtiszteltetés. Nagyon oda kell figyelnem, hogy méltó utódjuk lehessek.
– 1978 óta vezeti a Vikár Béla Népdalkört, emellett a gyerekek tanítása is fontos szerepet játszik még ma is az életében, 1986-tól dolgozik az Óbudai Népzenei Iskolában. Mennyire fogékonyak ma a fiatalok a népzenére?
– Azt vallom, hogy egy pedagógusnak rendkívül meghatározó szerepe van abban, hogy a gyerekek mennyire szeretik meg a népdalokat. Salgótarjánban egy szakmunkásképzőbe hívtak, hogy a harmadik osztályában tartsak énekórát fiúknak. Amikor elkezdtem énekelni, mindenki vihogva lecsúszott a székről. Én nem adtam fel, elkezdtem mesélni és énekelni nekik, majd egyszer csak úgy éreztem, hogy egy angyal szállt fölénk és csönd lett, elkezdtek figyelni. A legvégén felállt egy pufók, pattanásos kamasz és azt mondta nekem: „De Ilonka néni, az népdal vagy micsoda, amit én a nagymamámtól szoktam otthon hallani?” Mondtam neki, hogy énekelje el, ő pironkodva nekikezdett énekelni, amit én ámultan hallgattam, és ezt válaszoltam neki: „Légy te büszke a nagymamádra és magadra, hogy odafigyeltél és megtanultad ezt a szép népdalt. Ez egy olyan örökség és kincs, amit a lelkedben viszel tovább.” Ezért érdemes a gyerekekkel foglalkozni, ők még nyitottak és megérzik a jót. Az éneklés a lélek vállalkozása, aki énekel, az kétszeresen imádkozik, ahogy azt Babits is mondta. Úgy érzem, a népdalokkal tudom a legjobban és legkifejezőbben elmondani azt, ami a szívemben és a lelkemben van. (Viszkocsil Dóra)