Ugrás a tartalomra

Áttörés budafok-tétényi segítséggel

2017. március 24. péntek
Szabolcs Attila is felszólalt a székely autonómiáért megrendezett demonstráción Marosvásárhelyen
Áttörés budafok-tétényi segítséggel

Budafok-Tétényből érkezett az egyetlen hivatalos magyarországi küldöttség, amely meghívást kapott március 10-re, a Székely szabadság napja alkalmából Marosvásárhelyen tartott megemlékezésre, autonómia-nagygyűlésre és az ezt követő nemzetközi eszmecserére. Az összejövetel áttörést hozott: a legnagyobb európai nemzeti közösségi pártszövetség, az EFA egyértelműen kiállt a székely autonómia mellett. 

A szervezők határozott sokaságra számítottak, az pedig igencsak jelen volt a postaréti emlékműnél. A pártügyeket, aktuális vitákat mellőző szónokok, közöttük vezető baszk és flamand politikusok többnyire a székely autonómia jogszerűsége mellett érveltek.

Szabolcs Attila, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke egyetlen magyarországi politikusként kapott szót a színpadon. Többek között kifejtette: a mellettünk álló katalánok, baszkok, flamandok, dél-tiroli osztrákok pontosan tudják, hogy az államon belüli önrendelkezés nélkül feloldódnak vagy elsorvadnak. A képviselő lapunknak elmondta, hogy az elmúlt évek apró, de következetes munkája reményteli áttörést is hozott. – Az eddig is érdeklődő, együtt érző baszk, katalán, flamand közéleti szereplők segítségével 2017-re fölkerült Európa politikai térképére a Székelyföld ügye. És ahogy látom; a megoldásig, az autonómiáig ott is marad – fogalmazott a honatya. Hozzátette: külön köszönet a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetségből Wouter Patho barátunknak és Aitor Esteban Bravo úrnak, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciója elnökének, nem utolsósorban az Európai Szabad Szövetség (EFA) valamennyi vezetőjének.

A delegációval Marosvásárhelyen járt az erdélyi születésű Hvozdovits Tibor önkormányzati képviselő is, aki a Városházi Híradónak úgy nyilatkozott: a román politika csak akkor vesz komolyan valamit, ha erőt lát, ezért Székelyföld ügyének képviseletében elengedhetetlen, a siker záloga a nemzetközi támogatás és azoknak a munkája, akik elszármazottak.

(Sengel Ferenc)