Ugrás a tartalomra

Szüreti mulatság Nagytétényben

2014. szeptember 09. kedd
Szüreti mulatság Nagytétényben

Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a nagytétényi szüreti mulatságot szeptember 27-én. A rendezvény reggel 9 órakor kezdődik, amikor a hagyományokhoz híven a csikós lányok hintóval érkeznek a Szelmann Házba. A díszes ruhában táncoló lányokkal bárki készíthet fotót a ház udvarában.

Az ünnepség hivatalos megnyitóját a déli harangszó jelzi, ekkor a feldíszített szekéren fellógatott szőlőfürtöket megáldja Fülöp ?kos atya. A beszédek után elindul a hintókból és szekerekből álló látványos felvonulás, amelyet a Budafoki Fúvósegylet, a Chevaliers Törley Pezsgőrend és a Promontorium Borlovagrend vezet. A több kilométeres útvonalhoz bárhol lehet csatlakozni, az első helyszín, ahol megállnak a csikóspárok táncolni, a Bartók Béla-lakótelep Társasház utcai parkolójában lesz. A hagyományőrző látványos táncbemutató után fellép a Kicsi Rigók Kórusa és a Hugonnai Vilma Általános Iskola énekkara.

Aki lemaradna a 12 óra 45 perckor kezdődő műsorról, az megnézheti az előadást 13 óra 20 perckor a Nagytétényi Kastélymúzeum parkolójában. A szüreti mulatság délután is folytatódik, négy órától a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptánccsoportja tart bemutatót a Szelmann Házban. A hagyományoktól idén sem térnek el a szervezők, így este nyolctól szüreti bálon mulathatnak az érdeklődők.

(V. D.)