Ugrás a tartalomra

Meghalt dr. Keresztes Sándor

2013. augusztus 14. szerda
95 évet élt
Meghalt dr. Keresztes Sándor

Életének 95 esztendejében elhunyt dr. Keresztes Sándor.

Keresztes Sándor 1919. márciusában Magyarókereken (Kolozs vm.) született. Tanulmányait Kolozsvárott az államtudományok doktora címmel fejezte be. 1944 őszén felesége szüleihez Budafokra költözött, ahol majdnem 7 évtizeden keresztül volt lakótársunk. A kolozsvári egyetemi éveket követően a fővárosban kapcsolódott be igazán a politikai életbe. 1944-ben a Kereszténydemokrata Néppárt alapítói között található. 1947-ben a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője. 1948-ban megfosztották országgyűlési mandátumától. 1946-49 között a Budafok-belvárosi Szent Lipót Plébánia Egyházközségének tagja, majd elnöke. 1950-től 1980-ig (nyugdíjba vonulásáig) az Új Ember Kiadóhivatal munkatársa. 1980 és 89 között a Szent István Társulat jogi tanácsadója.

Az 1980-as évek második felétől ismét intenzíven bekapcsolódik a hazai közéletbe. 1989 tavaszán Matheovics Ferenccel és Ugrin Józseffel újjászervezik a Kereszténydemokrata Néppártot, melynek első elnöke lett. 1990-ben e tisztéről lemondott miután Vatikáni (szentszéki) nagykövetté nevezték ki. Mandátuma 1994-es leteltét követően 1998-ig országgyűlési képviselő. Ezt követően mind a politikától, mind a közélettől visszavonult, és csak külső szemlélőként figyelte hazánk, valamint szűkebb pátriája Budafok-Tétény eseményeit.

Egy hosszantartó és gazdag életpálya fejeződött be 2013. augusztus 14-én.

Sándor bácsi emlékét 7 élő gyermeke, 21 unokája, 18 dédunokája és Budafok-Tétény őt ismerő közössége is őrizni fogja.