Ugrás a tartalomra

Konzultáció - Ipartestületi székház, 2012. október 4.

2012. november 04. vasárnap
A konzultációsorozat keretében ezúttal - Witt János elnök javaslatára - az Iparosegylet elnökségével találkoztunk. Az elnökség nagy számban, mintegy tíz fővel volt jelen.
Konzultáció - Ipartestületi székház, 2012. október 4.

A konzultációsorozat keretében ezúttal - Witt János elnök javaslatára - az Iparosegylet elnökségével találkoztunk. Az elnökség nagy számban, mintegy tíz fővel volt jelen, a CKT részéről Bartos Mihály, Schmidt János - szervezetétől még Szabó Gyula - és Mészáros Péter vett részt.

A bevezetőben a CKT-ról, hátteréről, eddigi munkájáról, tapasztalatairól beszéltünk. Ennek kapcsán a résztvevők hangsúlyozták a helyi civil részvétel, a beleszólás jelentőségét, a helyi közügyekbe, a tömeg a civilek mögött van, hangsúlyozták.

Az Iparosegylet kapcsán Witt János tartott bevezetőt, ismertetőt. A szervezet 2001-ben jött létre, a jelen lévő Horváth György kezdeményezésére, a széles értelemben vett vállalkozók tevékenysége gazdasági szabályozói, adózása, egyéb működési követelményei segítésére. A székházat anno az önkormányzat ajándékozási szerződése az Iparosegyletnek is használatra szánta. Itt egy 10 mÂ?-es irodájuk van, és a Kamara kistanácstermét használják kisebb, és a földszinti tanácstermet nagyobb összejövetelekre. Alap céljaik között szerepelt az egykori sváb iparosság hagyományai őrzése, tovább vitele, más kerületek vállalkozóival való együttműködés is. Gyűjtő szerveződésről van szó, a legkülönbözőbb szakmák képviselőiből, az asztalostól a borászon, a könyvelőn át a trafikosig terjed a tagságuk. Gyakran szerveznek pénzügyi, gazdálkodási előadásokat, adófórumokat szélesebb körnek, ahol a résztvevő vezetők, könyvelők számos vállalkozást képviselnek, s ahol a szaktárca államtitkárai, főosztályvezetői az előadók.

Kulturális programjaik is vannak, így a Törleyben a péntek esték már számos alkalommal sikerrel zajlottak. Mikulás ünnepségeket tartanak a rászoruló gyerekeknek a környező iskolákból. Segítőik között vannak a Volvo Ivanics, a Sümegi pince, a Bakos Művek. Működési támogatást kapnak az önkormányzattól, az alap működés feltételeit biztosítva, helyiség használat, kommunikáció. A lakossági kapcsolatokat a Sümegi pince rendezvényein keresztül biztosítják. Vállalkozói fórumot terveznek még az ősszel az új adójogszabályok áttekintésére.

A második részben a helyi vállalkozók, és a civilek helyi döntéshozatalban, előkészítésében betöltött szerepe jelentőségéről beszéltünk, a háború előtti virilista testületről, ahol a legnagyobb adófizetők vettek részt. Szóba került a helyi vállalkozók nehéz helyzete a szélesen vett válság időszakában, a helyi közbeszerzésekben, megbízásokban való alacsony érintettségük (Nagytétény városközpont rehabilitáció, Borfesztivál), ill. a minőségi, jogosultsági feltételek általános fellazulásáról, az inkorrekt versenyről, a korrupcióról.

Mészáros Péter