Hírek

VOSZ-NAV együttműködés
A cél, hogy partnerként tekintsenek egymásra a budapesti, a Pest megyei vállalkozások és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2013-02-25

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Közép-magyarországi Regionális Szervezete, továbbá a VOSZ Kereskedők, Vállalkozók Budapesti Szervezete együttműködés keretében közösen törekednek arra, hogy a Főváros és Pest megye területéhez tartozó mikro, kis- és középvállalkozások jogkövető magatartása erősödjön.

Ennek megvalósulása érdekében a NAV regionális szervei minden rendelkezésükre álló eszközzel segítik a vállalkozások tájékoztatását és az adózással, vámügyi igazgatással kapcsolatos szabályok megismerését. A VOSZ pedig szervezett előadások, szakmai programok és egyéb kommunikációs eszközök segítségével biztosítja, hogy az önkéntes jogkövetéshez szükséges adózási, vámügyi információk eljussanak tagjaihoz.

Az Együttműködési Megállapodás további nem titkolt célja az is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vállalkozásbarát gondolkodásmódja és gyakorlata, valamint erre irányuló törekvése az adózók minél szélesebb körében tudatosodjon.