Ugrás a tartalomra

Hazai bravúr a "Borvárosok Bora" versenyen

2013. március 03. vasárnap
Idén februárban kerületünkben tartották a Magyar Bortelepülések Szövetségének közgyűlését, illetve borversenyét. 12 aranyérmet osztottak ki a megmérettetésen, ebből a legtöbb - összesen három - Budafok-Tétény pincészeteinek jutott
Hazai bravúr a

A zsűrinek 53 mintából kellett kiválasztania a legjobbakat. Ezek közé került a Lics Pincészet mindkét nevezett bora. A Szekszárdi Bikavér a Pincészet első Bikavére. A XXXIII. Országos Borversenyen is nyert, az ott nevezett Bikavér borok között a legmagasabb pontszámmal. Grafikáját a tulajdonos és alapító borász Lics László unokája, Kemecsei-Lics ?ron rajza alapján készítették.

A Cabernet Sauvignon barrique bor már 2012-ben a Vinagóra nemzetközi borversenyen is aranyérmet szerzett. Most limitált számban forgalomba hozták egyedi címkével is, amely Promontor település alapítójának, Savoyai Jenő herceg születésének 350. évfordulója tiszteletére készült.

A Pincészet tulajdonosa és alapító borásza, Lics László a tavalyi évben Podmaniczky-díjat kapott a budafoki borászati emlékek megmentéséért.

Nagydíjas lett a Sümegi és Fiai pincészet rajnai rizlingből készült barrikolt Exkluzív jégbora is.

A Garamvári Szölőbirtok Cabernet Sauvignon-ja ezúttal ezüstérmet kapott.

Kántor Klaudia