Ugrás a tartalomra

Áprilisi ügy – a lakosság segítségét kéri a rendőrség

2016. augusztus 17. szerda
Kést rántottak a buszon – a kamerafelvételek alapján keresik a két fiatal férfit
Áprilisi ügy – a lakosság segítségét kéri a rendőrség

Ismeretlen elkövetők 2016. április 12-én 12 óra 16 perckor a Budapest XXII., Ispilág utcától a Kosztolányi Dezső tér irányába közlekedő 214-es autóbuszon az I. utcai megállót elhagyva odaléptek a vezetőfülke mellé és a megállón kívüli azonnali megállásra szólították fel a buszsofőrt, aki a kérésnek nem tett eleget, ezért fenyegetni, szidalmazni kezdték. Ezután az egyik férfi ököllel beleütött a térelválasztó plexiüvegbe, míg társa egy késsel fenyegette a buszsofőrt. A kést tartó ember a Rózsakert utcai megállónál leszállt az autóbuszról. Társa a busz hátsó utastér irányába ment, majd a következő megállónál ő is leszállt.

A két elkövető 20 év körüli férfi. A buszra a Budapest XXII., Tátra utcai megállónál szálltak fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható két férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-229-2622 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

További részletek:

http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/felhivasok/kessel-fenyegettek-a-buszsofort-videoval

Áprilisi ügy – a lakosság segítségét kéri a rendőrség