Ugrás a tartalomra

Aki kapja, marja

2019. január 07. hétfő
Országos bothúzó verseny a Kolonics általános iskolában
Aki kapja, marja

Országos bothúzó-bajnokságot szerveztek november 30-án a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskolában. Nagy Attila, az intézmény egyik volt szülője és a sport kedvelője három évvel ezelőtt szervezte meg az első bothúzó házi versenyt az iskola tornatermében, ami nagy sikert aratott, így pár évvel később már nagyobbat álmodott, és országos megmérettetésre hívta a küzdeni vágyó fiatalokat. Jöttek is szép számmal!

Szegedről, Battonyáról és Látrányból is érkeztek diákok, összesen hetvenen neveztek be a versenyre, lányok, fiúk egyaránt. A pár másodpercig tartó húzáshoz 70% brutális erőre és 30% taktikára van szükség, hogy a legjobb nyerjen. A tornateremben több helyszínen lehetett versenyezni, a sporthoz nem kell más, csak egy körülbelül negyven cm hosszú fabot és egy pad, ami elválasztja a két versenyzőt. Erre a térelválasztóra teszik fel a lábukat a fiatalok, és kitámasztva, teljes erőből húznak addig, amíg az egyik már nem tudja tartani a botot. Deli Tamás, a női bothúzó-válogatott szövetségi kapitánya két csapattal érkezett a versenyre. Semmilyen előképzettséget nem igényel ez a sport, ha valakinek erősebb a dereka, a fogása és a combja, az előnyben van – mondta a kapitány. A bothúzás ősi jakut sportként vált egyre ismertebbé szerte a világon. A jakutoknál a férfierő jó próbája ez a megmérettetés, kiváló edzésnek számított a fegyverek erős megtartásához. Magyarországon mintegy öt éve, a világ legerősebb embere sorozat világranglistájának egykori tizedik helyezettje, Darázs Ádám honosította meg a sportágat, amelynek hazai kupasorozatán immár férfiak és nők kilenc súlycsoportban több mint százan indultak, hogy megszerezzék a végső győzelmet. A nemzetközi Mas-Wrestling Szövetség törekvése, hogy a bothúzás felkerüljön az olimpiai programba. 2016-ban bemutatkozott a Nomád Világjátékokon is, itt szerezte meg a sportág első magyar érmét Juhász Dominik, aki harmadik lett a 125 kg-osok kategóriájában, míg Kiss Tibor 2017-ben az abszolút világbajnokságon végzett a hetedik helyen.
Idén hazánkban a Kurultajon rendezték meg a profi bothúzó Európa-bajnokságot. 2018-ban Jakutföldön volt a világbajnokság, ahol három magyar érem született, kettő ezüst és egy bronz. Ezüstérmes lett Varga Fanni Rebeka és Blasko Szabolcs, bronzérmes lett Dávid Vanessza. A bothúzás az egyetlen olyan küzdősport, ahol nincs személyes kontakt az ellenfelek között. Nagy Attila így összegezte a versenyt: „a mieink nagyon jól szerepeltek, voltak olyan súlycsoportok, ahol aranyérmesek lettek.” Az első három helyezett oklevélben részesült és minden induló érmeket vehetett át, melyet Darázs Ádám ajánlott fel. Tavasszal felsős országos bothúzó-bajnokságot szeretnének szervezni az iskolában. (Viszkocsil Dóra)