Ugrás a tartalomra

A kerület arculatát, összképét meghatározó döntések születtek

2017. május 25. csütörtök
A május 25-i testületi ülés több fontos eredményt is hozott. A képviselők döntöttek többek között a Rózsakert felújítási programjának támogatásáról és az óvodai férőhelyek bővítéséről is.
A kerület arculatát, összképét meghatározó döntések születtek

A testületi ülés előtt Karsay Ferenc köszöntötte Csobán Andrást, a hónap művészét. A budafok-tétényi szobrász és festőművész alkotói tevékenysége mellett sokáig dolgozott rajz és művészettörténet tanárként is, majd a reklámiparban és a filmiparban tevékenykedett. Ő készítette azt a művet, amelyet a kerület napján lepleznek le a Piactéren. A kerület arculatát nagyban meghatározó témák is napirendre kerültek, így a Budatétényi Rózsakert felújításának programjáról is döntöttek a képviselők. Az óvodai beiratkozások tapasztalatai alapján a képviselők határozatot hoztak az óvodai férőhelyek bővítéséről is, hogy minden szülő nyugodtan várhassa az év kezdését. A döntés alapján a feltölthető férőhelyek számát 22-vel növelik, amely négy tagóvoda között fog megoszlani.

A Rózsakert az elmúlt időszakban jelentős fajtagyűjteménnyé és komoly tudományos műhellyé vált, a „civilek” életében betöltött szerepe sajnos nem tudott ezzel párhuzamosan fejlődni, pedig a kert infrastruktúrájának fejlesztésével sokak számára válhatna vonzóvá a kéthektáros terület. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ nevében Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének főigazgatója kért 9 millió forint támogatást. Karsay Ferenc előterjesztésére a képviselő-testület megszavazta az összeg biztosítását, aminek köszönhetően a nagyközönség számára is elérhetővé válik a kerület kiemelkedő természeti értéke.

Németh Zoltán alpolgármester javaslatára határozatot hozott a testület a TÉR_KÖZ pályázathoz kapcsolódó megállapodások megkötéséről is. A Fővárosi Önkormányzat pályázatára benyújtott anyagokról április elején döntött a közgyűlés, aminek eredményeképp megújul a Hajó utca-Duna parti sétány, valamint a Szent István tér is teljes átalakuláson megy majd keresztül.