Ugrás a tartalomra

A humor nagyágyúja Budafokon

2019. március 01. péntek
Badár Sándor a Katona Borházban lép fel
A humor nagyágyúja Budafokon

A műsorait improvizációkra építő Badár Sándor utazásai spontán ötlettől vezérelve valósulnak meg: csak azok az úti célok érdeklik, amelyek kihívást jelentenek a számára. A Karinthy-gyűrűs humorista (színész, előadóművész) szó nélkül becsomagolna és indulna, ha valaki Tanganyikába hívná, ahogy a Budapest–Bamako-ralin is végigautózott kéthavi rákészüléssel, miközben társaival (Kőváry Barna és Pataki Ádám) hét kamerát használva filmet forgatott az útról.

A humor nagyágyúja BudafokonTöbb ízben járt Japánban, ahol remekül megértette magát az ELTE japán szakán szerzett két és fél évnyi tudás birtokában, és a Jappán című, Horváth Jánossal közösen írt útikaland-könyvéről az egyik tévériportból megtudtuk, hogy a cím azért két p, mert múlt idő. Keresztül-kasul járja a világot, egzotikus élményeket gyűjt, keresi a különlegességeket, így nem meglepő, hogy az Everest-expedíció csapatának is tagja volt, és most sem lehet elérni, mert már egy ideje Ázsiában barangol.
A jászberényi humorista a szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatán ismerkedett meg a színpaddal. Érettségi után, hogy a közveszélyes munkakerülő státust elkerülje, beállt a vasúthoz dolgozni. Az ideiglenes, egy évre tervezett munkahelyen eltöltött, élményekben gazdag tizenkét év alatt kezdett el filmezni (Roncsfilm), és azóta több tucat kortárs magyar film szereplője, így a nemrég a televízióban vetített Kontroll című filmnek is.
Péntekenként a Hunnia moziban tartott egyórás, akkor még ismeretlennek számító „stand-up” esteket, 2003-tól pedig a Dumaszínház állandó fellépője, és néhány éve bűvész fiával, Badár Tamással is szerepel közös műsorban Badár&Badár néven.
A stand-up comedy művelője folyamatosan improvizál, és ahogy korábbi interjúnkban fogalmazott: „körülnézek, gyorsan felmérem a helyzet adta lehetőségeket, megkérdezem, mi az apropó, és próbálom összeállítani a fejemben az arra az estére való programot.”
Igaz vagy nem, de az a hír járja róla, hogy egyszer a Szegedi Ifjúsági Napokon egyfolytában hét és fél órán keresztül beszélt a közönséghez, ezzel felállítva a nem hivatalos rekordot.
A Katona Borházban március 2-án este fél nyolckor színpadra álló Badár Sándor estjeit jellegzetes figurája, sajátos humora és érdekes történetei teszik felejthetetlenné. (Tamás Angéla)