Ugrás a tartalomra

A fővárosban is elindult a klímaszakértők képzése

2015. november 27. péntek
A sikeres toborzás eredményeként, mintegy 20 fő részvételével Budafokon is kezdetét vette azoknak a leendő klímareferens szakembereknek a képzése, akik a Nemzeti Klímaadaptációs Hálózat tagjaiként tehetnek majd sokat szűkebb-tágabb környezetükben a klímaváltozás hatásai ellen.
A fővárosban is elindult a klímaszakértők képzése

Az izlandi, liechtensteini és norvég pályázati támogatással kialakítandó hálózat célja segítséget nyújtani az önkormányzatok, a járási és megyei hivatalok, valamint a különböző intézmények számára ahhoz, hogy a klímaváltozással kapcsolatos teendőket eredményesen integrálják a fejlesztési terveikbe. A november 26-án elindult, négyszer kétnapos képzéssorozat alatt a résztvevő, többségében önkormányzati szakemberek a klímaváltozással és annak magyarországi hatásaival, egy-egy ország, régió vagy éppen település sebezhetőségének mérésével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás rugalmasságának lehetséges fokozásával, a települési klímaváltozási stratégia készítésének lépéseivel, a projektekhez, pályázatokhoz tartozó pénzügyi és technikai ismeretekkel, valamint a projektekhez kapcsolódó kommunikáció eszközeivel ismerkedhetnek meg.
 
– Az emberi tevékenységek okozta éghajlatváltozás folyamata sajnos már régen elindult, ennek nap mint nap tapasztalhatjuk a környezetünkre gyakorolt kedvezőtlen hatásait az életünk minden területén – mondta el a budafoki képzéssorozat elindulása kapcsán Dr. Béres András. A képzéssorozatnak helyszínt adó és a programban konzorciumi partnerként együttműködő Herman Ottó Intézet főigazgató-helyettese hozzátette, hogy ezen éghajlatváltozással kapcsolatban két alapvető feladata van mindenkinek: a változásra történő felkészülés és annak segítése, valamint az üvegházhatású gázok további kibocsátásának csökkentése, amelyért – a megfelelő ismeretek birtokában – akár egy család, akár egy település is sokat tehet.
 
– A klímaváltozás kapcsán egyre égetőbbek a feladatok országszerte, hiszen az elmúlt időszak szélsőséges időjárása is megmutatta, hogy hazánk a többi európai országhoz képest érzékenyebb a klímaváltozásra – fogalmazott a budafoki képzéssorozat elindításakor elmondott köszöntőjében Dr. Forgó Gábor, az Atrois Kft. ügyvezető igazgatója. A projektet megvalósító DIPOL Csoport konzorciumi partnere szerint a feladat fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy hamarosan elérhetővé válnak a 2014–2020-as európai uniós fejlesztési időszak klímapolitikai célú pályázati forrásai. A környezeti és energiahatékonysági operatív program 1116,9 milliárd forintos keretének több mint a feléből kimondottan a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást, valamint az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások felhasználását célzó projekteket támogatnak majd, e források tehát számottevő fejlesztésekre adnak lehetőséget nem csak a környezettudatosság és a környezeti fenntarthatóság, de az energiahatékonyság terén is.
 
– Éppen ezért elengedhetetlen, hogy országszerte legyenek olyan jól felkészült szakemberek, akik képesek lesznek e forrásokra jó fejlesztési terveket lefektetni, ígéretes projekteket generálni, színvonalas pályázatokat írni, és e forrásokat felhasználva sikeres projekteket megvalósítani, az adott település vagy megye lakói javára – fogalmazott Dr. Forgó Gábor.
Ennek érdekében az ország négy régiójában – a Nyugat-dunántúli, az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régió három-három megyéjében, valamint a Közép-magyarországi régió nyugati felében – indítja el a leendő klímareferens szakemberek képzését az elkövetkező hetekben a DIPOL Csoport és konzorciumi partnerei: az Atrois Kft., a Wessling Kft., a Herman Ottó Intézetés a Western Norway Research Institute.
 
A programról bővebb felvilágosítás nyújt a www.klimatudatos.hu honlap, valamint a projekt Facebook- oldala a www.facebook.com/klimatudatos címen.