Ugrás a tartalomra

A Föld napja a Nagytétényi Kastélykertben - Videóval frissítve!

2019. május 06. hétfő
A Föld napja alkalmából Budafok-Tétény önkormányzatának közreműködésével két napos rendezvényt szervezett a Főkert Nonprofit Zrt. és a Nagytétényi Kastély április 27-28-án. A színes programok mellett elültették a kerületi faültetési program 2000. facsemetéjét is.
A Föld napja a Nagytétényi Kastélykertben - Videóval frissítve!

Először 1970-ben, az Amerikai Egyesült Államokban, Denis Hayes egyetemista indított mozgalmat a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot, azaz a Föld Napja Hálózatot. A mozgalom megindításakor több mint 25 millió amerikai állt ki az ügy mellett, mára pedig világszerte több mint 190 országban –köztük hazánkban is– több ezer szervezet vesz részt a Föld napja mozgalom programjainak lebonyolításában.

A Nagytétényi Kastélykertben április utolsó hétvégéjén tartottak kétnapos rendezvényt a világnap alkalmából, melyet Zugmann Péter alpolgármester nyitott meg: ,,Sokan azt gondolják, álszent dolog a Föld napját ünnepelni, hiszen minden évnek a Föld napjának kellene lennie. Ezzel egyet is értek, de azt is gondolom, jó, hogy van egy nap, esetünkben egy egész hétvége, amikor minden figyelem a környezetünk megóvására, a Földet fenyegető veszélyekre, azok megoldására irányul.” – hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy az önkormányzat április 25-i testületi ülésén két fontos környezetvédelmi előterjesztést is elfogadtak a képviselők, így a hivatalban és a kerületi fenntartású intézményekben is szorgalmazzák a PET palackos italok és más, egyszerhasználatos műanyagok elhagyását, valamint társadalmi egyeztetést követően, rendeletet kívánnak alkotni a kerületi fák védelméről.

Szabó József, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ismertette a Föld napja mozgalom létrejöttének történetét, majd Teréz anya gondolataival zárta beszédét: ,,Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum megbízott főigazgatója, és a rendezvény házigazdája a Nagytétényi Kastély parkjáról, majd a jövőbeli tervekről beszélt.

A beszédek után a résztvevők közösen indultak el a parkba és kezdték meg annak szépítését. Részt vehettek homokozófrissítésben, kerítésfestésben, gyöngykavicsterítésben, valamint fák ültetésére is lehetőség volt.

Az önkormányzat faültetési programjának keretén belül az elmúlt öt évben 1999 fával gazdagította a kerületet, a kétezrediket Zugmann Péter alpolgármester és Csiszár Zsuzsanna nagytétényi önkormányzati képviselő ültette el a kastély parkjában.

11 órától különböző, a Föld védelmével kapcsolatos programokon vehettek részt az érdeklődők. Voltak múzeumpedagógiai foglalkozások, játszóház és kézműves foglalkoztató, tárlatvezetés, több előadás és bemutató a témában.

Mindkét napot koncerttel zárták. Szombaton a Kárász kvartett tartott klasszikus zenei előadást, vasárnap pedig Tímár Sára lépett fel a kastély dísztermében.

Galéria: Horváth Tamás