Ugrás a tartalomra

„A falu orvosa” nyugdíjba ment

2017. február 28. kedd
Csaknem negyven évnyi gyógyítás után Dr. Péterfi István háziorvos február 28-án nyugdíjba vonult. A Nagytétényi Polgári Kör nagy búcsúztató ünnepséget szervezett a számára a Szelmann Házban. A teltházas rendezvényen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester is.
„A falu orvosa” nyugdíjba ment

Hatalmas taps fogadta a mindenki által tisztelt és szeretett Péterfi doktort, amikor belépett a nagyterembe. Rengeteg kedves szó és ajándék várta a „doktor urat”. Az egyik betege, Bagyula Edit verset is írt a nyugdíjba vonulása tiszteletére, amit a közönség előtt fel is olvasott. László Istvánné a Nagytétényi Polgári Kör elnöke megköszönte mindenki nevében az a közel negyven évet, amit itt Nagytétényben munkával töltött Dr. Péterfi István. "Sokan köszönhetik doktor úrnak az életüket, hiszen belgyógyászként rendkívül jól és gyorsan tudott helyes diagnózist felállítani" - mondta László Istvánné. A nyugdíjas éveiben sem fog unatkozni Péterfi doktor, hiszen több szenvedélyes hobbija is van, ilyen a vitorlázás és a szőlő termesztés, ezért tavasztól ősz végéig leköltözik az aszófői nyaralójába és ott fogja kipihenni a munkával töltött éveit. Karsay Ferenc polgármester Budafok Pezsgőjével köszönte meg áldozatos munkáját Dr. Péterfi Istvánnak. A doktor úr 2012-ben átvehette az önkormányzat által alapított „Egészségügyért Díjat", melyet az emberi magatartásáért, a nagytétényi környezet-egészségügyi törekvéseiért és példamutató segítőkészségéért ítéltek neki.

Szepesfalvy Anna alpolgármester a saját és Karsay Ferenc polgármester személyes FB oldalán a következőket írta:

„Karsay Ferenc polgármesterrel mi is kifejeztük hálánkat a több évtizedes gyógyító munkáért! Megható volt látni, a szeretet sok apró megnyilvánulását, hallani a sok színes történetet. Örülök, és nagyon megtisztelőnek érzem, hogy az egészségügyért felelős alpolgármesterként én is részese lehettem ennek a bensőséges ünnepségnek! A Doktor Úrnak és kedves feleségének nagyon jó pihenést kívánok!”

(Viszkocsil Dóra)

 

A Promontor TV felvétele: