Ugrás a tartalomra

56-os emlékérem a kerületnek

2016. november 17. csütörtök
Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékének ápolásáért, a 60. évfordulóra készített emlékérmet adományozott Budafok-Tétény polgármesterének a Politikai Foglyok Országos Szövetsége
56-os emlékérem a kerületnek

2016 november 15-én a Politikai Foglyok Országos Szövetsége tartott megemlékezést a forradalom 60. évfordulójának alkalmából, amelyen kerületünk polgármestere is elismerésben részesült.

Karsay Ferenc úgy fogalmazott: „Ritkán érezheti az ember, hogy éppen egy olyan pillanat részese, amit feljegyez a történelem. Most így volt. Ezen a megemlékezésen a köztünk élő veteránok, illetve olyan POFOSZ tagok és civilek kaptak emlékérmet, akik részt vesznek a forradalom emlékének ápolásában, megőrzésében. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Péter Árpád kerületi POFOSZ elnökkel együtt, Lengyel János országos elnöktől vehettem át az 1956-os Forradalom és Szabadságharc emlékének ápolásáért a 60. évfordulóra készített emlékérmet.” Budafok-Tétény polgármestere azt hangsúlyozta, ez az elismerés elsősorban Budafok-Téténynek szól. Hozzátette: „Nagyon sokaknak kell tehát megköszönnöm, hogy én kaptam ezt az elismerést. A több száz aktív hagyományőrző közül egy embert mindenképpen meg kell említenem: Priska József Tamás díszpolgárunkat. Sajnos már nincs köztünk, de számomra most is Ő a forradalom jelképe, ha az általa képviselteknek meg tudunk felelni, akkor a forradalom mindig méltó helyen lesz Budafok-Tétényben!