Ugrás a tartalomra

Közmeghallgatás a Városházán

2018. november 22. csütörtök
Tizenkét lakos jelentkezett be előzetesen a november 15-én megtartott közmeghallgatásra, melyen tízen jelentek meg és mondták el problémáikat. Egy kérdező jelezte, hogy nem lesz jelen és írásos választ kért a javaslataira. A panaszok nagy része szemétszállítással, utakkal, gyalogos átkelővel és az alacsonyan szálló repülőgépek zajhatásával kapcsolatos problémákra irányult. A kérdésekre Karsay Ferenc polgármester válaszolt.
Közmeghallgatás a Városházán

Az első felszólaló a Tőr utca állapotának rossz minőségére panaszkodott, szilárd burkolat kiépítését kérte az említett szakaszon. A polgármester válaszában elmondta: a Tőr utca útépítési kiviteli terve elkészült, az engedélyezési eljárás folyamatban van. A szilárd burkolat kiépítésére a szükséges anyagi forrás biztosítása esetén (pályázati támogatással vagy a költségvetésben biztosított fedezettel) kerülhet sor, reméli, mielőbb.

Többen elmondták, hogy a kerület fölött lévő légifolyosón közlekedő repülőgépek alacsonyan szállnak, ami zavarja a lakókat. A válaszban elhangzott, a felszállási irányok kijelölése a HungaroControl Zrt. feladata, észrevételeikkel hozzájuk érdemes fordulni.

Panasz érkezett a szelektív hulladék és zöldhulladék nem megfelelő elszállításával kapcsolatban. Előfordul, hogy az ingatlanok elé helyezett hulladékot hetekig nem szállítják el.  

Karsay Ferenc elmondta, hogy többször jelezték az illetékeseknek a problémát, és az Önkormányzat segítségét is felajánlották. Hangsúlyozta, hogy a kerületi hulladékszállítást a lakosság szerződött partnere, az FKF Nzrt végzi, ezért panaszaikkal hozzájuk forduljanak. Ígéretük szerint a létszámhiányból adódó problémák hamarosan megoldódnak. (Időközben Tarlós István főpolgármester is bejelentette, hogy hamarosan megoldják a problémát.)

Kérés érkezett járdaszakasz kiépítésére a Pannónia utcában, az Ibrik utca és a Juharfa Kft. székhelye közötti területen, körülbelül 50 m-es szakaszon. Az aszfaltjárda nagyon rossz állapotban van, töredezett, balesetveszélyes.

Bíztató választ adott a polgármester, a bejelentésében szereplő járdaszakasz kijavításához szükséges műszaki paramétereket a Városfejlesztési és -üzemeltetési Iroda felmérte és besorolta elvégzendő feladatai közé. Az említett szakasz felújítását, kijavítását előreláthatólag 2019 tavaszán végzik el, a költségvetési források függvényében.

E-mailben is érkezett kérdés, az idős hölgy leírta, hogy vannak olyan ház körüli munkák, (sövény és fűnyírás, kerttakarítás, gallyazás, néhány cserép, kúpcserép helyre igazítása, esőcsatorna kitisztítása stb.) amiket a szépkorúak már nem tudnak elvégezni, iparost viszont nem találnak. A polgármester elmondta, a Szociális Szolgálat nyolcféle szolgáltatást biztosít a kerületben élőknek, ezen szolgáltatások közül a házi segítségnyújtás az, mely az otthonukban segíti idős kerületi lakosainkat.

A különböző kerti, ház körüli munkák segítése az önkormányzati feladatok körén kívül esik, ám a felmerülő igényeket érzékelve hosszú távon cél az önkéntesek bevonása, amelynek érdekében a Szociális Szolgálat önkéntes toborzást végez. A kerületi Ipartestülettől sajnos hiába kérték a kerületi iparosok névsorát, nem válaszoltak.

Egy írásban érkezett beadvány komposztáló programra tett javaslatot, önkormányzati támogatást kérve.

A komposztálásra tett javaslat találkozik az Önkormányzat szándékaival. A lakosság részére  korábban már  osztotta ki  komposztkereteket és átadták a komposztáláshoz szükséges ismereteket, azonban a lehetőség iránt csekély érdeklődés mutatkozott. Mindazonáltal az Önkormányzat honlapján a környezetvédelmi rovatban évek óta elérhetők a komposztáláshoz szükséges információk és az eljárást bemutató videó. 

A komposztálás ügyét nem adta fel az önkormányzat, tárgyalt a Budai Komposztmesterek Kft.-vel egy új akció beindítása céljából. A tervek szerint még idén meghirdetésre kerül az ágdarálás és jövő év elején egy új komposztláda-akció.

A Nagytétényi Kastélymúzeum sorsáról is érdeklődtek. Kérdésként felmerült, hogy mikor nyitják meg a kastély kapuit. A válaszban elhangzott: a kastély igazgatójától kapott információk alapján még nem tudnak pontos időpontot a kastély látogatók előtti újranyitásáról. Amennyiben ismert lesz az időpont, tájékoztatni fogják a nagyközönséget. A Nagytétényi Kastély eseményekhez kapcsolódóan, időszakosan lesz nyitva például a 2018. december 2. – 2019. január 6. között időszakban.

Utolsó kérdésként a kerületet is érintő vasútvonal felújításának befejezésére voltak kíváncsiak. A folyamatban lévő 40-es vasútvonal felújítási munkák befejezési véghatárideje 2020. június 30. A vágányzár 2019. március 31-ig tart, ennek megfelelően a vasútközlekedés 2019. április 1-től áll helyre - hangzott el a közmeghallgatáson november 15-én.

Közmeghallgatás a Városházán

Fotó: Kocsis Zoltán