Ugrás a tartalomra

2018 a Családok éve

2018. március 09. péntek
A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok évének nyilvánította, melynek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok. Emellett változatos programok is várják őket.
2018 a Családok éve

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a program meghirdetésekor hangsúlyozta, a kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika, amelyre kiemelt figyelmet fordítanak 2010 óta. A Családok éve jegyében a támogatásokon túl, számos helyi és országos rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők, így Budafok-Tétény is fontos szerepet vállal a kezdeményezésből.

A résztvevők között szerepel a kerületi Család-és Gyermekjóléti Központ is. Az általuk hirdetett  programok fő célja, hogy a találkozásokkor a családok megismerjék egymást, megtapasztalhassák, hogy nincsenek egyedül, támaszt és segítséget találhassanak. Ilyen például a ,,Tipegő Babaklub", ami a kisgyermekes anyukák és 0-3 éves korú gyermekek számára indult el. A gyerekeknek közös játékra, felkészülésre a bölcsődére vagy óvodára, angol nyelvi játékokra, ringatókra, az anyáknak és apáknak beszélgetésre, kreatív foglalkozásra, tanácsadásra van lehetőségük. A Baba-Mama Klub játékos angol foglalkozásának tizenkét témája lesz, több időpontban is, melyekről további információk a „Budafok-Tétényi Családsegítő” Facebook csoport oldalán találhatóak.

A Szociális Szolgálat a három idősklub és az Egyesített Óvoda részvételével szervez közös programot „Generációk találkozása” címmel, melynek a témája a húsvéti készülődés. Ilyen program lesz például a húsvéti kézműves délután és a tavaszi vásár, amin kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak az intézmények.

Bölcsődéinkben is készülnek a Családok évére, 2018. április 20-án például közös kertészkedésre invitálják a tagbölcsődékbe járó gyermekek szüleit, nagyszüleit, testvéreit. A bölcsődék előkertjének és játszó kertjének felfrissítését és rendbe tételét hirdetik meg. Családias, játékos környezetben szépíthetjük gyermekeink bölcsődéjét.

A Klauzál Gábor Művelődési Központ tavaly elnyerte a „Családbarát intézmény” címet, melynek megfelelően idén szinte minden napra jut egy családi program. A szabadidő hasznos eltöltése érdekében több tanfolyamot is szerveznek: kínálatukban megtalálhatóak az előadóművészet, a sport, az egészség-életmód, a gyermek, a felnőttképzés és a mozgáskultúra témakörébe tartozó foglalkozások is.

Az Anyatejes Világnap kapcsán a Védőnői Szolgálat is ide szervezi a babák, anyák és apák számára megrendezésre kerülő délelőtti elfoglaltságát. A Védőnői Szolgálat továbbá minden hónap utolsó péntekjén felváltva tart baba-mama klubot, illetve várandós klubot. A témák oltásokkal, gyermekápolással, alternatív étrendekkel, babamasszázzsal, gyermekneveléssel kapcsolatosak lesznek, melyeket kórházi védőnő, dietetikus, ortopéd orvos, illetve házi gyermekorvos fog ismertetni a résztvevőkkel.

A Cziffra Házban a tinikre is gondoltak: az önkormányzattal közös szervezésben valósul meg a Suli-vár és a Kamaszvár nevű program, amely a szülőknek és a gyermekeknek segít a kerületi általános- és középiskolák bemutatásában és kiválasztásában.

Számos további rendezvénnyel készül Budafok-Tétény a Családok évére, melyek részletei folyamatosan megtalálhatóak lesznek a honlapunkon.

2018 a Családok éve

Fotó: Kocsis Zoltán